Pesti Srácok

Trump-párti, ukrán eredetű oldalakat zárolt a Facebook

Trump-párti, ukrán eredetű oldalakat zárolt a Facebook

A Facebook közösségi oldal nyilvánosságra hozta, hogy eltávolított több olyan oldalt platformjáról, amelyek amerikai szempontból kedvező véleményeket fogalmaztak meg Donald Trump amerikai elnökről, ugyanakkor Ukrajnából üzemeltették őket.

A Facebook a spamre (levélszemét) vagy az agresszív reklámtevékenységre vonatkozó kritériumokra, illetve hamis személyazonosságra hivatkozva indokolta az említett oldalak zárolását. Az egyik ilyen, Ukrajnából működtetett oldal, a több, mint egymillió követővel rendelkező I Love America ugyanis rendszeresen olyan kifejezéseket használt, mint "a mi hazánk" és "a mi hadseregünk". Az I Love America olyan amerikai hazafias tartalmakat osztott meg, amelyek egyebek között méltatták az amerikai zászlót, a hadsereget, a fegyverek birtoklásának és viselésének alkotmányos jogát, valamint az amerikai hagyományokat. Ezen kívül álhíreket és olyan tartalmakat osztott meg, mint például kölyökkutyákat ábrázoló képek, amelyek általában nagy népszerűségnek örvendenek a közösségi médiában.

– mutatott rá közleményében a Facebook. Az EFE spanyol hírügynökség szerint az I Love America nevű oldalt állítólag egy ukrajnai csoport kezelte, amelyet Andrij Zjuzikov médiastratéga, valamint Kazahsztánban és Franciaországban tevékenykedő emberek vezettek. Az említett oldal által megosztott tartalmai között számos olyan kép, mém és humoros matrica is volt, amely a 2016-os amerikai elnökválasztási kampány során már széles körben elterjedt a közösségi médiában, és amely állítólag orosz hackerektől származott.

PestiSracok facebook image

Az Egyesült Államokban nagy belpolitikai vihart kavart az a telefonbeszélgetés, amelyet Trump folytatott július 25-én Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A beszélgetésről a Fehér Ház által szerdán nyilvánosságra hozott emlékeztető szerint az amerikai elnök többször is arra biztatta ukrán hivatali kollégáját, hogy indítsanak vizsgálatot Ukrajnában demokrata párti riválisa, Joe Biden terhére az egykori alelnök fiának ukrajnai ügyletei miatt. A beszélgetés elmúlt napokban kiszivárgott részletei nyomán Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke kedden este bejelentette: az alsóház hivatalosan elindítja az alkotmányos felelősségrevonási eljáráshoz (impeachment) szükséges vizsgálatot Trump ellen. Pelosi azzal vádolta az elnököt, hogy megszegte hivatali esküjét, illetve elárulta a nemzet biztonságát és az amerikai választások integritását.

Forrás: MTI; Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.