Pesti Srácok

Újabb harci alakulatokat rendeltek a szlovén határhoz az illegális migráció miatt

null

A tél beállta előtt nőni fog a határsértések száma, de az illegális migráció nem ölt olyan méreteket, mint 2015-2016-ban –jelentette ki Boštjan Poklular szlovén belügyminiszter hétfőn a parlamentben képviselői kérdésre válaszolva.

Kiemelte: a szlovén rendőrök hatékonyan védik a határokat.

– mondta, hozzátéve: Szlovénia további szakaszokon épít kerítést Horvátországgal közös határán, videomegfigyelő rendszert telepít, és száz új rendőri állást hirdet meg a hónap végéig. Ellenzéki képviselők a kormánytól a védelmi törvény 37. cikkelyének életbe léptetését követelték, amely további hatáskörökkel ruházná fel a hadsereget. Poklular szerint a kormány figyelemmel kíséri a helyzetet, és amennyiben szükség lesz rá, aktiválják a jogszabályt.

PestiSracok facebook image

Eközben a szlovén hadsereg közleményt adott ki, amelyben azt írta: fokozzák tevékenységüket, és két alakulatot küldenek a határokra, azt azonban nem közölték, azok hány katonából állnak majd. Eddig a katonák több, mint 54 ezer önálló őrjáraton vettek részt, segítettek a határkerítés felépítésében és a pilóta nélküli repülőgépek irányításában – olvasható a közleményben. A katonaság ezen felül az idén többször is segítette a rendőrök munkáját. Májusban és júliusban 70 fővel megnövelték létszámukat – tették hozzá.

A Görögországból Macedónián, Szerbián és Magyarországon át Közép-Európa más országaiba vezető, korábbi balkáni migrációs útvonal 2016-os "lezárása" óta a menedékkérők más útvonalon – Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Szlovénia érintésével – igyekeznek eljutni Nyugat-Európába. Mára Macedónia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia is csak azokat engedi be, akik útlevéllel és megfelelő vízummal rendelkeznek, vagy az adott országban akarnak menedéket kérni. Az illegális határátlépőket a hatóságok visszakísérik az államhatárra, és visszaküldik abba az országba, ahonnan érkeztek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Antonio Ba

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.