Pesti Srácok

Varga Judit: A legfontosabb, hogy alkalmas jelölteket válasszanak az emberek

null

A legfontosabb, hogy alkalmas jelölteket válasszanak a magyar emberek a települések élére - jelentette ki az igazságügyi miniszter szerdán, Szegeden az önkormányzati választásokra utalva. Varga Judit egy kampányrendezvény előtt tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a Fidesz alkalmas jelölteket állított, akik képesek dinamikus együttműködésben dolgozni a kormánnyal.

– mondta a politikus. Úgy fogalmazott: Magyarországra hihetetlen mennyiségű külföldi befektetés érkezik; jó lenne, ha Szeged legalább az országos átlagnak megfelelően részesedne ebből. A Gál Ferenc Főiskola dísztermében tartott fórumon Varga Judit kifejtette: a kormány politikája a magyar emberek többségének szilárd véleményén alapul. Ennek a felhatalmazásnak a helyi szintű megerősítésére van szükség, ezért is fontos az önkormányzati választás.

PestiSracok facebook image

– mondta a miniszter mintegy kétszáz ember előtt.

Nemesi Pál, a Fidesz és a KDNP által támogatott független polgármester-jelölt hangsúlyozta: a kedvező gazdasági környezet ellenére Szeged nem abban az ütemben fejlődött, mint amire lehetősége lett volna.

– mondta. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöki posztját is betöltő építési vállalkozó szerint számottevő bérnövekedés akkor érhető el, ha jelentős hozzáadott értéket teremtő befektetőket sikerül a városba vonzani.

– tette hozzá. A polgármester-jelölt fontos problémának nevezte a fiatalok elvándorlását. Nemesi Pál közölte: szeretné, ha a fiatalok együtt maradhatnának családjukkal Szegeden; ez csak erős gazdaság mellett képzelhető el.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.