Pesti Srácok

A bolgár miniszterelnök szerint Bulgáriának nincs köze a tragédiához

A bolgár miniszterelnök szerint Bulgáriának nincs köze a tragédiához

Nem Bulgáriában szállt fel a kamionra az a 39 ember, akit szerdán Nagy-Britanniában holtan találtak a bolgár rendszámú jármű rakterében, mert a kamion nem lépett be Bulgáriába 2017-es regisztrációja óta – közölte Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök.

A kormányfő a BTV bolgár magántelevízióban nyilatkozva elmondta, hogy Szófia együttműködik a brit hatóságokkal a tragédia vizsgálatában.

– mondta Boriszov. A szófiai külügyminisztérium szerdán közleményt adott ki, amely szerint a Scania márkájú kamiont egy ír nő tulajdonában álló cég regisztrálta Várnában. A londoni bolgár nagykövetséget a brit rendőrség tájékoztatta erről – áll a közleményben. A BNR bolgár közszolgálati rádió meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a kamiont 2017. június 19-én regisztrálták Bulgáriában, a jármű másnap elhagyta az országot, és azóta nem tért oda vissza.

PestiSracok facebook image

A brit rendőrség 39 holttestet talált szerda hajnalban egy bolgár rendszámú kamionban a délkelet-angliai Essex megyében. A rendőrség a mentők értesítése alapján vonult ki Thurrock városának Waterglade nevű ipari parkjába, ahol a kamion parkolt. Az első vizsgálatok szerint a jármű múlt szombaton lépett be Nagy-Britanniába az észak-walesi Holyhead kikötőben. A kamion 25 éves észak-írországi sofőrjét gyilkosság gyanújával őrizetbe vették. A rendőrség egyelőre nem tudja, honnan érkeztek az áldozatok; azonosításuk feltehetően hosszú időt vesz igénybe. Jackie Doyle-Price, Thurrock konzervatív párti alsóházi képviselője a Twitteren közzétett bejegyzésében egyenes utalást tett arra, hogy embercsempészettel összefüggő bűncselekményről lehet szó.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.