Pesti Srácok

Afrikai sertéspestis – Nébih: Ismét szállítható friss sertéshús Szerbiába

null

Több, mint egy éves tárgyalássorozat eredményeként Szerbia ismét megnyitotta piacát a magyar friss sertéshús előtt –tette közzé honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Szerbia – számos más országhoz hasonlóan – az afrikai sertéspestis (asp) tavaly áprilisi megjelenését követően zárta le piacát a magyar sertéstermékek előtt. Az exportot lehetővé tévő állategészségügyi bizonyítványról szeptember végén született megállapodás. Ennek értelmében ismét szállíthatnak az úgynevezett fertőzött területen kívül működő magyar vállalkozások friss húst Szerbiába.

– írták. A szerb társhatósággal folytatódnak a tárgyalások annak érdekében, hogy az engedélyt kiterjesszék a húskészítményekre, valamint az élő sertésre is. A magyar főállatorvos emellett több, úgynevezett harmadik országgal (például Dél-Korea, Japán) folytat egyeztetéseket hasonló kedvezmények elérése érdekében. A közlemény kitér arra is, hogy a korábbi egyeztetések eredményeként Albánia, Georgia (Grúzia) és Hongkong egyáltalán nem vezetett be korlátozásokat, míg például Chile, Kanada, az USA, Macedónia, Montenegró, Szingapúr és Vietnám bizonyos területekre és termékkörökre korlátozta az intézkedéseket.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.