Pesti Srácok

Egyesülne az Erdélyi Magyar Néppárttal a Magyar Polgári Párt

null

Egy pártba gyűjtené "az erdélyi magyar jobboldalt", és egyesülne az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) a Magyar Polgári Párt (MPP) – döntötte el a párt választmánya a Gyergyószentmiklóson tartott, csütörtöki ülésén.

Az MPP sajtóirodájának közleménye szerint a párt választmánya az országos elnökséget bízta meg azzal, hogy az egyesülés megvalósíthatóságának részleteiről tárgyalásokat folytasson az Erdélyi Magyar Néppárttal.

– áll a közleményben. A sajtóiroda azt is közölte, hogy az MPP választmánya titkos szavazáson döntött Biró Zsolt korábbi pártelnöknek a pártból való kizárásáról. Egy korábbi ülésén a választmány még elutasította a kizárások politikáját, és Pethő István akkori választmányi elnök annak a nyílt levélnek is aláírója volt, amely egy hete lemondásra szólította fel Mezei János pártelnököt. Most a választmány visszahívta Pethő Istvánt a testület elnöki tisztségéből, és Helmeczi Tibort, a Bihar megyei szervezet elnökét bízta meg a tisztség ellátásával.

PestiSracok facebook image

– idézte a közlemény Mezei Jánost, a párt elnökét.

Az MPP-ben július közepén jelentkeztek feszültségek Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester kapcsán. A polgármestert a városi pártszervezet önkényes vezetéssel vádolta meg, és Mezei János országos elnök jelenlétében le is váltotta politikai tisztségéről, majd később kizárta a párttagok sorából. A szeptember 26-án tartott választmányi ülésen Mezei János további kizárásokat kezdeményezett, ezeket azonban a választmány leszavazta. A gyűlésen az elnök személyéről bizalmi szavazást is tartottak, amelyen ugyanannyian szavaztak a bizalom megvonására, mint ahányan bizalmat szavaztak az elnöknek. A voksoláson maga az elnök is részt vett és szavazott. Október 9-én lemondásra szólította fel Mezei Jánost a párt vezetőinek egy csoportja. Mezei Jánost 2018 novemberében választotta az MPP elnökévé a párt országos küldöttgyűlése, miután az MPP-ben a párt identitásának megőrzésével kapcsolatos nézetkülönbségek alakultak ki. A korábbi elnök, Bíró Zsolt a lemondásával előzte meg, hogy leváltsák tisztségéből.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még