Pesti Srácok

Ellenzéki csalás miatt megismételhetik Jászberényben a polgármester-választást

Ellenzéki csalás miatt megismételhetik Jászberényben a polgármester-választást

Fellebbezést nyújtott be a fideszes Szabó Tamás választási csalás miatt, amelynek a helyi választási bizottság helyt adott. A megismételt választást november 10-re tűzték ki. Az ellenzéki jelölt fellebbezett. Jászberényben mindössze tizennégy szavazat döntött arról, hogy ki vezesse a települést a következő öt évben.

Mindössze tizennégy szavazat döntött az új polgármesterről október 13-án Jászberényben; ennyi volt a különbség az ellenzéki jelölt, Budai Lóránt javára a kormánypárti Szabó Tamással szemben. A Fidesz-KDNP a szavazatok újraszámlálását kezdeményezte, majd kiderült, hogy a választás napján csalás történhetett – írta a Magyar Nemzet. A területi választási bizottság ezért úgy döntött, megsemmisíti az eredményt, a választást pedig meg kell ismételni. A testület pénteki határozatában indoklásként többek között azt írta, hogy vasárnap a szavazókörökbe idegenek mentek be, és bizonyítottan a szavazási szándékot torzító pénzfelajánlás történt.

A közös ellenzéki jelölt, az egyébként jobbikos Budai Lóránt azt mondta: a kormánypárti jelölt azért támadta meg az eredményt, mert nem tudja elfogadni a vereséget. A várost 2010 óta irányító fideszes Szabó Tamás a Hír TV híradójának elmondta: a jelölteknek a szavazókörökben tilos megjelenniük, mert ezzel befolyásolhatják a választókat, szavazatvásárlás és fenyegetés miatt pedig büntetőfeljelentést is tettek. Az ellenzéki jelölt fellebbezett a választási bizottság döntése ellen. Ha ezt nem fogadják el, a megismételt szavazásra november 10-én kerül sor, amikor csak a polgármester-jelöltekre lehet majd szavazni.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.