Pesti Srácok

Halálkamion – Hanoi gyorsítaná az áldozatok azonosítását

null

Vietnam mindent megtesz azoknak a holttesteknek a mielőbbi azonosításáért, amelyeket a múlt héten találtak egy délkelet-angliai hűtőkamion rakterében – jelentette be a vietnami külügyminisztérium kedden.

"Az áldozatok állampolgárságát egyelőre nem állapították meg hivatalosan" – tették hozzá a Reuters hírügynökségnek. A minisztérium megerősítette, hogy Hanoi és London szorosan együttműködik az áldozatok kilétének kiderítésében.

Hétfőn a brit vádhatóság azt közölte, hogy a kamion sofőrje feltehetően egy globális embercsempész hálózat tagja volt. A 25 éves, észak-írországi Maurice Robinson ellen 39 rendbeli emberölés, valamint embercsempészetre, illegális bevándorlás elősegítésére és pénzmosásra szőtt összeesküvés címén emeltek vádat. Robinson ellen hétfőn kezdődött a büntetőeljárás az Essex megyei közigazgatási székhely, Chelmsford magisztrátusi bíróságán.

A brit rendőrség a múlt héten Essexben bukkant arra a bolgár rendszámú hűtőkamionra, amelynek a rakterében 39 holttest volt. Noha az első feltételezések szerint a halottak kínaiak voltak, a brit médiában megjelent értesülések szerint egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy az áldozatok – vagy legalábbis sokan közülük – vietnamiak lehettek. A múlt hét óta több vietnami család is felvette a kapcsolatot az indokínai ország londoni nagykövetségével, az Egyesült Királyságba indult, eltűnt családtagjai ügyében. Vietnami weboldalakon többen azt írták: elképzelhető, hogy az áldozatok hamis kínai útlevelekkel indultak az Egyesült Királyság felé.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/AP/Alastair Grant

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.