Pesti Srácok

Kábítószerért vehettek szavazatot a zalai Szentpéterúron

Kábítószerért vehettek szavazatot a zalai Szentpéterúron

Feljelentést kezdeményez a Zala Megyei Területi Választási Bizottság (ZMTVB), mert tanúvallomások szerint Szentpéterúron "füves cigarettát" kínáltak, illetve adhattak szavazatokért cserébe múlt vasárnap.

A Zala Megyei Önkormányzat honlapjára feltöltött határozatok között szerepel, hogy többen azért nyújtottak be fellebbezést a polgármester-választás eredményét megállapító határozat ellen, mert valaki "füves cigaretta ígéretével kísért olyan fiatalokat a szavazóhelyiséghez, akik talán el sem mentek volna szavazni". Az egyik vallomás aláírója szerint ő azért kapott kábítószer hatású anyagot, hogy az egyik polgármester-jelöltre szavazzon. A tanúvallomásokból a területi választási bizottság azt állapította meg, hogy felmerült a választói akarat befolyásolására irányuló kísérlet, de érdemben nem foglalkozott az üggyel, mert a beadványban nem jelölték meg a vélt törvénysértést. A ZMTVB ugyanakkor a fellebbezésekben, illetve a tanúvallomásokban szereplő, büntetőjogi felelősséget felvető állítások miatt az iratanyagot átadta a megyei rendőr-főkapitányságnak.

Forrás: MTI (a kép illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.