Pesti Srácok

Két budapesti férfit gyanúsít a rendőrség a várpalotai hintabaleset ügyében

null

Egy hatvanhét és egy hatvannégy éves budapesti férfit gyanúsít a rendőrség a két évvel ezelőtt bekövetkezett várpalotai hintabaleset ügyében – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken, a Police.hu oldalon. A kettétört, úgynevezett kalapácshintáról ketten a földre zuhantak; közülük egy fiatal súlyos, életveszélyes, míg a másik fiú súlyos sérüléseket szenvedett, és további három ember könnyebben megsérült.

A hatóság tájékoztatása szerint a rendőrség a baleset ügyében foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást, amelyben egy hatvanhét és egy hatvannégy éves budapesti férfit hallgattak ki gyanúsítottként. A baleset még 2017. szeptember 2-án, késő délután következett be a Várpalotai Napok rendezvényén, ahol az egyik, úgynevezett kalapácshinta működés közben meghibásodott és eltörött. A hintáról ketten a földre zuhantak; közülük egy fiatal súlyos, életveszélyes, míg a másik fiú súlyos sérüléseket szenvedett, és további három ember könnyebben megsérült. A szerkezet hatalmas erővel lendítette ki az utasokat; csodának számított, hogy az eset nem követelt halálos áldozatot. Az életveszélyes sérüléseket szenvedett fiatalember állapota sokat javult, de rehabilitációja még sokáig eltart. A rendőrség a nyomozás lezárása után az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Forrás: MTI/Police.hu/PS; Fotó: Police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.