Pesti Srácok

Migrációkutató Intézet: Bosznia-Hercegovinának is vissza kell küldenie az illegális bevándorlókat

Migrációkutató Intézet: Bosznia-Hercegovinának is vissza kell küldenie az illegális bevándorlókat

Bosznia-Hercegovinának meg kell fontolnia, hogy fizikai határzárat építsen a montenegrói és a szerb határon, és el kell kezdenie hazaküldeni az illegális bevándorlókat – mondta Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Közölte: az elmúlt hónapokban drasztikusan megnőtt a Görögországban tartózkodó illegális bevándorlók száma, mára megközelíti a 70 ezret; sokan vannak a szigeteken, akik a kormány hathatós támogatásával átjutnak a kontinensre.

– tette hozzá. Megjegyezte: az elmúlt két évben kicsit nyugatabbra tolódott az útvonal, és most már Albánián át vezet az út, elsősorban Bosznia-Hercegovina irányába. A szakértő elmondta: az útvonal országai sorra jelentik be, hogy fizikai akadályokat építenek bizonyos határszakaszokon, akit pedig elfognak, "eggyel visszább küldik", vagyis akit Szlovéniában elfognak, azt a horvát hatóságoknak adják át, a horvátok pedig az elfogott illegális bevándorlókat visszaküldik Bosznia-Hercegovinába. Janik Szabolcs szólt arról is, hogy 2018 januárja óta több, mint 40 ezren érkeztek Bosznia-Hercegovinába, erre pedig nincs felkészülve az ország, sem a határvédelmet, sem a menekültügyi rendszer kapacitásait tekintve, így minden, az országnak juttatott támogatás "tüneti kezelés". A szakértő kitért arra is, hogy Bosznia-Hercegovinának meg kell fontolnia egy fizikai határzár létesítését Montenegró és Szerbia felé, hiszen innen lépnek át nagyon sokan az országba, másrészt pedig el kell kezdenie hazaküldeni az illegális bevándorlókat.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.