Pesti Srácok

Nem Írországból, hanem Belgiumból érkezett a halálkamion

Nem Írországból, hanem Belgiumból érkezett a halálkamion

Az első beszámolókkal ellentétben nem Írországból, hanem Belgiumból érkezett Délkelet-Angliába az a kamionos utánfutó, amelyben szerdán 39 embert találtak holtan – közölte szerda esti frissített beszámolójában a területileg illetékes Essex megyei rendőrség. A brit belügyminiszter szerint továbbra sem ismert az áldozatok nemzetisége.

A rendőrség tájékoztatása felidézi, hogy az első adatok szerint úgy tudták, a kamion az észak-walesi Holyheadben lépett be Nagy-Britanniába még szombaton. Holyhead kikötője Nagy-Britannia nyugati partvidékén, csaknem 500 kilométerre északnyugatra van a délkelet-angliai Thurrock ipari parkjától, ahol az utánfutóra szerda hajnalban rábukkantak. Az essexi rendőrség módosított szerda esti beszámolója szerint azonban a vizsgálatok kiderítették, hogy a vontatmány a belgiumi Zeebrugge kikötőjéből érkezett a Temze torkolatában fekvő Purfleet kisváros komptermináljába szerda hajnalban, nem sokkal fél egy után. A rendőrségi közlés szerint a kamionszerelvény vontatója viszont Észak-Írországból indult. Eric Van Duyse, a belga vádhatóság szóvivője közölte, hogy az első jelek szerint az utánfutó Belgiumon haladt keresztül. Hozzátette: az egyelőre nem teljesen tisztázott, hogy mennyi ideig tartózkodott Belgiumban és milyen útvonalon haladt.

Az Essex megyei rendőrség szerda hajnali háromnegyed 2 előtt néhány perccel kapott értesítést a mentőszolgálattól, hogy egy kamion rakterében sok embert találtak, és a sürgősségi szolgálatok megállapították, hogy mind a 39 ember – köztük egy tinédzser – meghalt. Az Országos Bűnüldözési Ügynökség (National Crime Agency – NCA) és a bevándorlással kapcsolatos bűncselekmények felderítésére szakosodott belügyminisztériumi szervezet (Immigration Enforcement) is bekapcsolódott a nyomozásba. A vizsgálat elsősorban arra összpontosít, hogy szervezett bűnözői csoportok állnak-e az eset mögött.

A brit közúti fuvarozók szövetségének vezérigazgatója szerint a felvételeken egy hűtőkamion látható, illetve a kamion vontatmánya hűtőkonténernek látszik. Az ilyen hűtőkamionok rakterét mínusz 25 fokig is le lehet hűteni, "borzalmas" körülményeket teremtve bárki számára, aki benne tartózkodik.

PestiSracok facebook image

Az ügyben egyre több politikus szólal meg országa érintettsége okán. A szófiai külügyminisztérium közölte, hogy a Scania márkájú kamiont egy ír nő tulajdonában álló cég regisztrálta Várnában még 2017-ben. Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök nekik több dolguk nincs is az esettel, ugyanis a jármű utána elhagyta az országot, és azóta egyszer sem lépett be Bulgáriába, így "bennünket nem lehet kapcsolatba hozni az üggyel" – fogalmazott az elnök. Egy brit politikus, Jackie Doyle-Price, Thurrock konzervatív párti alsóházi képviselője Twitter-bejegyzésében egyenes utalást tett arra, hogy embercsempészettel összefüggő bűncselekményről lehet szó.

Egyelőre annyit tudni, hogy a kamion sofőrje egy 25 éves észak-írországi férfi, akit őrizetbe vettek és gyilkosság gyaúsították meg. A brit médiában szerda este megjelent értesülések szerint Mo Robinsonnak hívják.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/AP/Alastair Grant

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.