Pesti Srácok

Nyolc év fegyházat kapott a buszmegállóban várakozókra lövöldöző székesfehérvári férfi

Nyolc év fegyházat kapott a buszmegállóban várakozókra lövöldöző székesfehérvári férfi

Nyolc év fegyházra ítélte és nyolc évre eltiltotta a közügyektől a Székesfehérvári Járásbíróság szerdán azt a férfit, aki tavaly áprilisban – a köznyugalmat súlyosan megzavarva – székesfehérvári otthona ablakából légpuskával öt célzott lövést adott le a szemközti áruházak parkolója környékén közlekedő, illetve a buszmegállóban várakozó személyekre.

A törvényszéki közlemény szerint a vádlottat lőfegyverrel visszaélés bűntettében, öt rendbeli testi sértés bűntettének kísérletében és garázdaság bűntettében mondták ki bűnösnek. Az elsőfokú ítélet nem jogerős, azt az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője azonban részben felmentés, részben enyhítés érdekében fellebbezett – tették hozzá. A vádlott engedély nélkül vásárolt meg egy légpuskát a hozzá tartozó távcsővel és lövedékekkel együtt, amelyeket az általa bérelt ingatlanban tartott és amellyel a bűncselekményt később elkövette. A férfi által leadott lövések az egyik sértettet a jobb combján, míg a másik két kiskorú sértett egyikét a hátán, a másikat pedig a bal szeme alatt találták el. A további célzott lövések a sértetteket nem találták el, a lövedékek mellettük a földbe csapódtak. Valamennyi sértett esetében fennállt a súlyosabb, nyolc napon túl gyógyuló sérülés kialakulásának veszélye. A Fejér Megyei Főügyészség szerdai közleményében azt írta, hogy a Székesfehérvári Járási Ügyészség emelt vádat a lövöldöző ellen, s a bíróság a váddal egyezően bűnösnek mondta ki a férfit, valamint fenntartotta a letartóztatását.

Forrás: MTI; Fotó: police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.