Pesti Srácok

Újabb mélypont: önkényesen kiküldték Gál Kingát az EP Jogi Bizottságának üléséről

Újabb mélypont: önkényesen kiküldték Gál Kingát az EP Jogi Bizottságának üléséről

Az Európai Unió soha nem látott mélységekbe kezd süllyedni; ékes példája ennek egy szeptember 26-i esemény, amikor Gál Kingát kiküldték az Európai Parlament Jogi Bizottságának üléséről, ahol Trócsányi László ügye is szóba került. A példátlan esetet azzal indokolták, hogy a fideszes EP-képviselőnő nem tagja a bizottságnak, ezért nem maradhat. Majd a távozásáról szavaztak is, aminek eredménye döntetlen lett. Végül a bizottság elnöke önkényesen döntött arról, hogy Gál Kingát nem látják szívesen. A képviselőnő levelet is írt David Sassolinak, az EP elnökének.

Rovana Plumb és Trócsányi László ügyéről tárgyalt szeptember 26-án az Európai Parlament Jogi Bizottsága (JURI), amelyen Gál Kinga is részt kívánt venni, ez azonban nem volt lehetséges, mivel a bizottság elnöke önkényesen úgy döntött: a fideszes EP-képviselőt nem látják szívesen.

– írja Gál Kinga David Sassolinak, az Európai Parlament elnökéhez címzett levelében, amely portálunk birtokába jutott. A levélből kiderül, hogy ekkor szavazásra bocsájtották a kérdést, amelynek eredménye 10-10 szavazat lett, így az elnök önkényesen döntött a képviselőnő távozásáról. Gál Kinga egyébként 15 éve képviselő az Európai Parlamentben, és saját bevallása szerint soha nem tapasztalt még hasonlót.

PestiSracok facebook image

A fideszes politikusok mostanában egyre több támadást kapnak Brüsszelben. Ismeretes, nemrég gond nélkül átment például az Európai Parlament három szakbizottságának meghallgatásán az igazságügyi biztosnak jelölt Didier Reynders belga liberális politikusbűnöző, noha egy belga titkosügynök vallomása szerint súlyos korrupciós bűncselekmények sorát követte el. Közben Trócsányi Lászlót már a legelső bizottság elgáncsolta egy hazug, koncepciós eljárásban. A sorozatos támadásokat az EP-be delegált magyar ellenzék is nagy erőkkel segíti.

Fotó: Soós Lajos/MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.