Pesti Srácok

Világszínvonalú idegsebészeti műtőket adtak át Szegeden

null
Hódmezõvásárhely, 2018. március 24. Új szemészeti mûtõ a hódmezõvásárhelyi kórházban 2018. március 24-én. MTI Fotó: Rosta Tibor

A magyar cégek az egészségipar területén kiemelkedő eredményeket érhetnek el – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter szombaton, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) világszínvonalú idegsebészeti gerinc- és idegsebészeti műtőjének átadásán.

Palkovics László azt mondta: a magyar egészségipar évente 5-6 százalékos növekedést ér el; a szabadalmi bejelentések több, mint egyharmada erről a területről származik.

– hangsúlyozta a politikus. Hozzátette: a magyar exportban – uniós összevetésben – a legmagasabb a high-tech hozzáadott érték. A politikus kifejtette: az orvosképzés az oktatás, kutatás és a klinikai ellátás egységére épül. A gyakorlati képzés jelentősége egyre nő, ehhez megfelelő eszközökre is szükség van; ilyen az újonnan kialakított műtőkomplexum. A miniszter kitért arra: döntés született arról, hogy elkülönített források állnak majd rendelkezésre az orvosi, egészségtudományi kutatások finanszírozására.

PestiSracok facebook image

Fendler Judit kancellár hangsúlyozta: az SZTE stratégiai célja – a társadalmi igényeket, kormányzati elvárásokat kielégítendő – az egészségügyi képzések kiemelt fejlesztése. Ezen a területen nem lehet átállni "tömegképzésre". Az orvoslás, gyógyítás és ápolás használja leginkább a technikai-műszaki-informatikai fejlődés vívmányait, de ezek azok a területek, ahol a tapasztalat, az emberi tényező, a gondoskodás soha nem fog eltűnni, sőt, szerepe felértékelődik. A kancellár kifejtette: a csaknem 2,5 milliárd forintos fejlesztés azért is innovatív, mert nem meglévő forráshoz igazították a beruházást, hanem az állami egészségügyi szektorban szinte egyedülálló módon bérleti konstrukcióban, a Merkantil Bank közreműködésével valósították meg.

Barzó Pál, az SZTE idegsebészeti klinikájának vezetője elmondta: az intézményben végzett műtétek száma néhány év alatt 1200-ról négyezerre emelkedett, ezzel az ország legnagyobb ilyen központja lett. Jelenleg nincs olyan idegsebészeti beavatkozás, amelyet ne tudnának a szegedi klinikán a világon a legmagasabb színvonalon elvégezni.

– hangsúlyozta a professzor.

– ismertette Barzó Pál.

Oroszné Vincze Rita, a Siemens Healthcare Kft. ügyvezető igazgatója kifejtette: a szegedi lesz a cég első olyan bemutató centruma Európában, ahol idegsebészeti, onkológiai, valamint intervenciós radiológiai beavatkozásokat végeznek majd, minimál invazív módon.

Nemesi Pál, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke közölte: példaértékű az innováció, amely mindig is jellemezte az egyetemet.

– tette hozzá.

– hangsúlyozta a Fidesz és a KDNP által támogatott független polgármester-jelölt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.