Pesti Srácok

A CDU szerint vissza kell szorítani a fejkendőviselést a németországi muszlim kislányok körében

null

Akár a tiltás eszközével is vissza kell szorítani a fejkendőviselést a németországi muszlim kislányok körében – várhatóan ez a követelés is bekerül a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) hivatalos programjába a párt pénteken kezdődő kongresszusán.

Német hírportálok keddi beszámolói szerint a kongresszusra benyújtott indítványok előzetes vizsgálatával foglalkozó testület módosításokkal elfogadta és a küldöttek elé terjesztette a párt időseket összefogó platformjának (Senioren-Union) határozati javaslatát. Az idős kereszténydemokraták eredetileg azt akarták elérni, hogy a kongresszus szólítsa fel a tartományi törvényhozásokban működő CDU-frakciókat egy jogszabály megalkotására, amely tiltja a fejkendőviselést óvodákban és iskolákban. A kongresszust előkészítő bizottság a követelést finomítva engedte át a szűrőn. A kongresszus elé kerülő változat szerint elsősorban a szülőket kell meggyőzni arról, hogy nem helyes vallási okból fejkendő viselésére nevelni a kislányokat.

– áll a határozati javaslatban, amely szerint a fejkendő megbélyegzi és hátrányos helyzetbe szorítja a muszlim családból származó kislányokat.

PestiSracok facebook image

– indokolják a törekvést az előterjesztésben.

A pénteken Lipcsében kezdődő kétnapos kongresszuson egy sor további elvi, ideológiai kérdés is napirendre kerül majd, és az egész tanácskozásnak az lesz az egyik legfőbb témája, hogy a párt forduljon-e a határozottan jobboldali politika felé, vagy maradjon meg a politikai spektrum közepén. Ez volt a fő kérdés a tavaly decemberi tisztújító kongresszuson is, amelyen a középutas Annegret Kramp-Karrenbauert választották meg a pártelnöki tisztségből 18 év után távozott Angela Merkel utódjának.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.