Pesti Srácok

A rendőrség is megerősítette: a tüntikézők okozták a csütörtöki káoszt Budapesten

A rendőrség is megerősítette: a tüntikézők okozták a csütörtöki káoszt Budapesten

A vonulásos rendezvények szervezői eltértek az előzetes útvonaltól; ennek volt köszönhető a csütörtöki budapesti közlekedési káosz – derült ki a rendőrség közleményéből.

– mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken. Orbán Viktor miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtöki találkozójának idején a rendőrség korlátozó intézkedéseket vezetett be Budapest egyes területein, hogy a védett személy akadálytalanul és biztonságosan haladhasson a programhelyszínek között. Csécsi Soma alezredes az MTI-nek elmondta: a diplomáciai esemény mellett jelentős hatással volt a főváros közlekedésére csütörtökön négy gyűlés.

PestiSracok facebook image

– mondta a szóvivő. Hozzátette: ebből az is következik, hogy az ezekkel a gyűlésekkel érintett terület kiterjedt, a főváros közlekedésére gyakorolt hatásuk megnövekedett. Mint mondta, a török elnök Budapest közúthálózatának mintegy 94 ezred százalékán közlekedett, és 15 kerületet nem is érintett. Megjegyezte: a labdarúgó Európa Liga csoportküzdelmeinek negyedik fordulójában, csütörtökön, Budapesten játszott Ferencváros–CSZKA Moszkva mérkőzés közlekedésre gyakorolt hatásáról sem szabad elfeledkezni.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.