Pesti Srácok

A rezsicsökkentéssel 1700 milliárd forintot takarítottak meg a magyar családok 2012 óta

A rezsicsökkentéssel 1700 milliárd forintot takarítottak meg a magyar családok 2012 óta

A kormány által végrehajtott rezsicsökkentésnek köszönhetően már mintegy 1700 milliárd forintot takarítottak meg a magyar családok, és az elmúlt hét évben kevesebb, mint a felére csökkent a háztartások összes közműtartozása – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Kiemelte, hogy a hazai áram- és gázárak 2019-ben is a legalacsonyabbak közé tartoznak az Európai Unióban.

– ismertette az államtitkár. Hozzátette, hogy a vásárlóerő alapján az európai fővárosok közül Budapesten a gáz ára a negyedik, a villany ára a kilencedik legolcsóbb.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Schanda Tamás.

– jelezte. A részletekről szólva az államtitkár kitért arra, hogy a magyar lakossági fogyasztók közműtartozásainak összege 41 százalékra csökkent, a kikapcsolt lakossági fogyasztók számát pedig 60 százalékkal sikerült visszaszorítani 2012 óta. Az Eurostat adatait ismertetve Schanda Tamás kiemelte azt is, hogy 2019 első félévében 2018 hasonló időszakához képest Dánia után Magyarországon csökkentek a legnagyobb mértékben a gázárak; Dániában 1,7, Magyarországon 1,6 százalékos volt a csökkenés. Eközben több más országban 14-18 százalékkal is többet fizetnek a földgázért a háztartások. Magyarországon 100 kilowattnyi elektromos áram ára 11,2 euró, körülbelül 3600 forint, ugyanakkor Németországban 30,9 euró, mintegy 10 ezer forint volt 2019 első felében – hangsúlyozta az államtitkár.

Forrás/fotó: MTI