Pesti Srácok

A sikertelen integráció miatt is emelkedett a bűnözés szintje a svéd kormányfő szerint

null

A menedékkérők sikertelen társadalmi integrációja és a rendőrség felkészületlensége is oka annak, hogy emelkedett a szervezett bűnözés szintje és az ezzel összefüggő erőszakcselekmények száma Svédországban – mondta Stefan Löfven svéd miniszterelnök kedden, a TT helyi hírügynökségnek adott interjújában.

Csak 2019-ben több, mint száz robbantás történt a skandináv országban, ami harmadával több az előző évhez képest. A legtöbb támadást a nagyvárosokban követték el, épületek előtt vagy autókban elhelyezett robbanószerkezetekkel. A robbantások egyharmadát a déli Malmőben hajtották végre, néhány tucatnyit a fővárosban, és valamivel kevesebbet a nyugati fekvésű Göteborgban. Szakértők szerint rivális bandák akarják így megfélemlíteni egymást.

– vélekedett Löfven.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá. Löfven hangsúlyozta, hogy az egyes jogsértések nem függenek az elkövető etnikai hovatartozásától.

– hangoztatta. További magyarázatként hozta fel a svéd rendőrség munkásságának eredménytelenségét arra, hogy a skandináv államok közül miért éppen Svédországban történt annyi lövöldözés és robbantás az elmúlt időben.

– jelentette ki Löfven.

– tette hozzá.

A 9,8 milliós Svédország 2014-ben 81 ezer, 2015-ben pedig 163 ezer menekültet fogadott be, a lakosság nagyságához viszonyítva a legtöbbet Európában. 2016 és 2018 között további 76 ezer illegális bevándorló érkezett az országba. A svéd statisztikai hivatal 2019 eleji adatai szerint a lakosság 19 százaléka (1,96 millió ember) származik más országokból. A svéd biztonsági szolgálat (SÄPO) emellett abból indul ki, hogy Törökország az Iszlám Állam terrorszervezet Svédországból származó szimpatizánsait is kitoloncolhatja hazájukba. Ahn-Za Hagström, a SÄPO egyik elemzője kedden a svéd közszolgálati rádiónak bebörtönzött szélsőségesek kis létszámú csoportjáról beszélt ezzel összefüggésben. A biztonsági szolgálat a körülményekhez képest a lehető legjobban felkészül ezeknek az ismert személyazonosságú szélsőségeseknek a visszatértére – tette hozzá. A SÄPO becslései szerint az Iszlám Állammal mintegy száz svéd állampolgár áll kapcsolatban a közel-keleti konfliktusövezetekben.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.