Pesti Srácok

A szocialisták a radikális baloldallal kormányoznák együtt Spanyolországot

A szocialisták a radikális baloldallal kormányoznák együtt Spanyolországot

Koalíciós kormány létrehozásáról állapodott meg a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) baloldali párttömörülés kedden, Madridban.

– fogalmazott az előzetes együttműködési megállapodás nyilvános aláírása után Pedro Sánchez ügyvezető kormányfő, a PSOE főtitkára. Felidézte, hogy a két párt korábban, az áprilisi választások után nem tudott megállapodni a kormányzati együttműködésről, és tudatában vannak annak, hogy ezzel sok választónak csalódást okoztak.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki, hangsúlyozva, hogy szellemiségébe nem fog beleférni a gyűlölet és a spanyolok közötti szembenállás. Pedro Sánchez kiemelte azt is, hogy az aláírt megállapodás négyéves kormányzati ciklusra szól. A stabil, fenntartható parlamenti többség megszerzése érdekében egyeztetéseket kezdenek a többi párttal.

– jegyezte meg.

Pablo Iglesias, az Unidas Podemos vezetője hangsúlyozta: egy progresszív kormányt kívánnak létrehozni, amely kombinálja pártja bátorságát a szocialisták tapasztalatával, és a területi krízis leküzdéséért, valamint a társadalmi igazságosságért dolgozik.

– fogalmazott a politikus. Hozzátette: a következő hetekben kidolgozzák a kormányprogram részleteit és a koalíciós kabinet felépítését is.

A parlament épületében aláírt előzetes koalíciós megállapodásban meghatározták az új kormány legfőbb cselekvései területeit. Eszerint céljuk a foglalkoztatás javítása, a korrupció elleni harc, a közszolgáltatások védelme, különösen az oktatásban és az egészségügyben. Egyebek mellett a nyugdíjak fenntarthatósága és értékállósága, a lakhatási jog garantálása, a kis- és középvállalatok erősítése, az eutanáziához való jog és a vidék elnéptelenedésének visszafordítása is helyet kapott a nyilatkozatban. Külön pont érinti Katalóniát, amely a két párt között az egyik legvitásabb kérdésnek számít, mivel a PSOE elutasítja, az Unidas Podemos viszont támogatja a függetlenségi népszavazás megrendezését. A dokumentumban az szerepel: a spanyol kormány számára prioritás az együttélés biztosítása Katalóniában és a politikai élet normalizálása. Ennek érdekében fokozni fogja a párbeszédet és keresni a megértést, de mindig az alkotmány keretein belül maradva.

Aggasztónak nevezte a PSOE és az Unidas Podemos megállapodását Pablo Casado, a legnagyobb ellenzéki erőnek számító konzervatív Néppárt (PP) elnöke, hangsúlyozva, hogy semmilyen módon nem támogatják a tervezett koalíciót.

– mondta a pártelnök, aki szerint ezzel végleg bezárult az ajtó egy esetleges szocialista és néppárti együttműködés előtt. Hozzátette: Sánchez nem képviseli a "történelmi", "józan" szocialista pártot, amelynek szerinte sürgősen "vissza kellene térnie".

Ahhoz, hogy a koalíciós kormány megalakulhasson, további pártok támogatása szükséges, kettejüknek ugyanis összesen 155 mandátuma van a 350 fős parlamentben. A miniszterelnök-jelölt megválasztásához első körben 176 támogató szavazat szükséges. A PSOE és az Unidas Podemos a tavaszi választások után hónapokig tárgyalt egymással egy kormányzati együttműködésről, de az végül az akkori kölcsönös bizalmatlanság és a tárcák elosztásáról szóló vita miatt kudarcba fulladt. Mivel a PSOE nem kapta meg kisebbségi kormányához a támogatást a parlamenttől, új választást kellett kiírni, amelyet múlt vasárnap rendeztek meg. Ennek eredményeként a kormányalakítási lehetőségek tovább nehezedtek. 16 párt került be a törvényhozásba, így jóval széttagoltabb lett a politikai spektrum. Ráadásul a PSOE-nak és az Unidas Podemosnak kevesebb mandátuma van, mint tavasszal. A számítások szerint hét kisebb párt támogatását kell megszerezniük programjukhoz, ha nem akarnak a katalán és baszk szeparatista pártok támogatásától függeni, ahogy azt nyilatkozta hétfőn José Luis Ábalos, a szocialista párt szervezeti titkára.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.