psoe
"Haladó szellemiségű", feminista kormányt alakított volna, de kétszer is leszavazták a spanyol parlamentben a szocialista Pedro Sánchezt
Nem kapta meg az újraválasztásához szükséges támogatást a spanyol parlamentben Pedro Sánchez, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) főtitkára a szavazás első fordulójában, majd a másodikban sem, amikor már csak egyszerű többségre lett volna szüksége. Pedig előtte haladó szellemiségű, Európa-barát, környezetvédő és feminista kormány megalakításához kérte a képviselők támogatását a madridi parlament alsóházában hétfőn, miniszterelnök-jelölti programját ismertetve. Sánchez tavaly júniusi hatalomra jutásáról portálunk már közölt egy összeállítást. A spanyol szocialisták üdvöskéjének politikája mindent megtestesít, ami a nyugat-európai baloldali önfeladást és morális csődöt fémjelzi, hiszen habzó szájjal énekli az Internacionálét, ennek megfelelően a nemzetköziségben hisz, a hazaszeretetet Európa-ellenesnek tartja, nem alkalmasságban gondolkodik, hanem nemi kvótában, erőteljesen migránsbarát, és előszeretettel használja a "haladó" szót, melynek álságos üressége már közismert.