Pesti Srácok

A spanyol Néppárt megpróbál kormányt alakítani Spanyolországban a parlamenti többség hiánya ellenére is

A spanyol Néppárt megpróbál kormányt alakítani Spanyolországban a parlamenti többség hiánya ellenére is

A spanyolországi választásokon győztes konzervatív Néppárt megpróbál kormányt alakítani annak ellenére, hogy nem szerzett abszolút többséget a parlamentben – jelentette ki Alberto Núñez Feijóo pártelnök hétfő hajnalban, miután köszönetet mondott támogatóinak a párt madridi székházánál.

A belvárosi épület előtt összegyűlt hatalmas tömeg spanyol zászlókat lengetve, üdvrivalgással, skandálással ünnepelte az eredményt, amellyel az eddigi legnagyobb ellenzéki erő 3 millió szavazattal növelte négy évvel ezelőtti támogatottságát és 47 mandátummal parlamenti képviseletét. Alberto Núñez Feijóo hangoztatta: a spanyolok szavazataikkal azt üzenték a pártoknak, hogy folytassanak párbeszédet.

– fogalmazott. Hangsúlyozta: "senki se essen kísértésbe, hogy akadályozza ezt a folyamatot", és a pártok közül külön nevesítette a Spanyol Szocialista Munkáspártot (PSOE).

PestiSracok facebook image

Pedro Sánchez jelenlegi ügyvezető miniszterelnök, az 1,3 százalékos szavazatkülönbséggel második helyen végzett PSOE főtitkára szintén a spanyol fővárosban szólt szavazóihoz.

– mondta. Véleménye szerint a szavazók döntése világos: "megbukott az a blokk, amely mindannak a haladásnak teljes hatályon kívül helyezését javasolta, amit elértünk az elmúlt négy évben". A politikus mindezzel arra utalt, hogy a két nagy jobboldali párt, a PP és a tőle magát jobbra pozicionáló VOX közösen sem rendelkezik a 350 fős parlament kormányzóképes többségét jelentő 176 mandátummal.

Santiago Abascal, a VOX elnöke nagyon rossz hírnek nevezte, hogy Pedro Sánchez még a választásokat elveszítve is akadályozhatja a PP kormányalakítását.

– tette hozzá a többi, parlamentbe jutott baloldali, baszk nacionalista és katalán függetlenségi pártra utalva. Megismételte, hogy a mozgósítás visszafogása érdekében egyes sajtóorgánumok a kampány során manipuláltak, és a VOX démonizálására apelláltak. Hangsúlyozta: továbbra is ellenállnak, és akár ellenzékben, akár egy megismételt parlamenti választásokon, de nem fognak csalódást okozni azoknak a szavazóknak, akik ismét a harmadik poltikai erővé tették a pártot.

Yolanda Díaz, a parlamentbe negyedikként bejutó, újonnan alakult, több baloldali pártot tömörítő Sumar elnöke arról beszélt a 31 mandátumos eredményt ünneplő szimpatizánsok előtt, hogy a választásokon a demokrácia nyert és megerősödött.

– fogalmazott. Bejelentette: párbeszédet kezdeményez az ország minden "demokrata és progresszív" poltikai erejével azért, hogy biztosítsák Spanyolország kormányát.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/EFE/Javier Lizón

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?