Pesti Srácok

A szocialisták által csődbe vitt Dombóvár kormányzati segítséget kér

Rendkívüli kormányzati segítségnyújtásban bízik Dombóvár Fidesz-KDNP-s polgármestere. A várost 17 évig irányító, és regnálása alatt gazdasági bűncselekmény miatt elítélt Szabó Lóránd (akiről itt írtunk) több, mint félmilliárdos hiányt hagyott maga után. Ezt pedig saját erőből nem tudja kigazdálkodni a település új vezetése.

Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, tetemes tartozást hagyott hátra a leköszönő dombóvári testület az új vezetés számára. A város újonnan megválasztott polgármestere most rendkívüli kormányzati segítségnyújtásban bízik, mivel anélkül gyakorlatilag működésképtelenné válhat az önkormányzat. A város Fidesz-KDNP-s polgármestere, Pintér Szilárd korábban azt mondta: első intézkedéseik egyike az volt, hogy harminc százalékkal csökkentette Dombóvár közgyűlése a képviselői és alacsonyabb összegben állapította meg az alpolgármesteri tiszteletdíjat; a Fidesz-KDNP-s többségű testület egyhangúlag döntött a csökkentésről.

A testület tagjai a képviselői alapdíjat a korábbi havi 88 900 forint helyett ötvennyolcezer forintban határozták meg, a képviselő bizottsági tagok az alapdíjjal 128 900 forint helyett kilencvennyolcezer forintot kapnak, a bizottságok külső tagjainak negyvenezer forintos díjazása nem változott. A társadalmi megbízatású alpolgármester tiszteletdíját százkilencvennyolcezerről 174 500 forintra csökkentették, és alacsonyabb lett a költségtérítése is.

A polgármester hozzátette, hogy nem tart igényt szolgálati autóra és sofőrre, ezzel együtt a tisztségviselők költségei jövőre tízmillió forinttal csökkennek. Pintér Szilárd elmondta azt is, hogy végelszámolással megszüntetik a médiaszolgáltatást végző Dombó-Média Kft.-t, ami évi ötvenmillió forint megtakarítást jelent az önkormányzatnak. De még ez sem bizonyul elegendőnek. A város kasszája üres: több, mint fél milliárd a hiány, csak az önkormányzati intézmények beszállítóinak több százmillióval tartoznak.

PestiSracok facebook image

– mondta a Hír TV-nek Pintér Szilárd, Dombóvár fideszes polgármestere. Hozzátette: ennek érdekében már felvette a kapcsolatot a térség országgyűlési képviselőjével, Potápi Árpád Jánossal.

Forrás: Hír TV

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.