Pesti Srácok

A szocialisták már bejelentették, hogy ők az "új többség" legnagyobb ereje Budapesten

null

Az MSZP-nek lesz a legnagyobb képviselőcsoportja a Fővárosi Közgyűlésben – közölte Horváth Csaba zuglói polgármester a Fővárosi Közgyűlés keddi alakuló ülését megelőző sajtótájékoztatón. A szocialista politikus bemutatta az "új többség" legnagyobb erejének csapatát, és örömmel tudatta, hogy főpolgármester-helyettesi pozíciót is kaptak: Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes lesz. Ahogy arról beszámoltunk, Karácsony Gergely a korábbi három helyett öt főpolgármester-helyettessel fog dolgozni, akik fejenként több, mint 1,3 millió forintot kapnak majd havonta, hozzá hivatali autót és hivatali mobilt internettel.

A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón Horváth Csaba bejelentette, hogy "Budapest nincs többé ellenzékben, létrejött az új többség", az új többség legnagyobb ereje pedig az MSZP. Ahogy fogalmazott:

Tüttő Kata szocialista politikus ráadásul városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes lesz. A szocialista frakció tagjai: Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere, Tóth József, a XIII., Gajda Péter, a XIX., Szaniszló Sándor, a XVIII., Kiss László, a III., Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere, valamint Tüttő Kata.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/PS; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.