Pesti Srácok

Aggódunk Kéri Lászlóért, nagyon fura víziók gyötrik!

Aggódunk Kéri Lászlóért, nagyon fura víziók gyötrik!

Lehet, hogy jobban tette volna, ha a Hírklikk nevű portál interjúkérésére nemet mond, Kéri László azonban valószínűleg boldog volt, hogy valakinek még eszébe jutott, így – kihasználva a megjelenési lehetőséget – igencsak szabadjára engedte fantáziáját, hogy aztán elemzésnek álcázva sértegesse a kormánypártot, annak szavazóit és természetesen Orbán Viktort.

A balliberális körök egykori sztárpolitológusa nem fogta vissza magát a Hírklikk nevű portálnak adott interjúban, ahol a kormánypárt rossz retorikájáról, Kövér László kártékonyságáról, az ellenzék helyzetéről és Orbán Viktor általa remélt "politikai" öregedéséről is beszélt. Azt sajnos nem tudtuk meg, hogy az általa vizionált Magyarország-kép mennyire köszönhető egy jósgömbnek, esetleg egy kávézaccnak a bögre alján, de tény, hogy Kéri "elemzése" semmiképpen nem tűnik szakmainak. Egyik kedvenc részünk, amikor "többezer éhes szájról" beszél, akik most munka nélkül maradnak. Sajnos itt sem fejti ki, hogy miért is kellene ennyi embernek munkanélkülivé válnia azért, mert néhány önkormányzatban ellenzéki többségű testület lett. Hacsak nem az a jó demokrata, baloldali, liberális és zöld szokás villant be neki, hogy a hatalom megszerzésekor mindenkit kirúgnak a portásig bezárólag, mert kell a hely a rokonoknak és a haveroknak.

A független-objektív politológus és Medgyessy Péter. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Úgy tűnik, hogy Kövér László még mindig vörös posztó Kéri számára, aki a Házelnökről nemes egyszerűséggel közli: az őrület fázisaiban jár. A valóságtól nem kicsit elrugaszkodott Kéri szerint egyébként "ma az országban többen vannak, akik nem a Fidesz hívei", Szijjártó Pétert pedig a Fidesz Jászberénybe küldte "megzsarolni a várost".

PestiSracok facebook image
Önök szerint itt mit mutathat Kéri László ilyen büszkén? Talán a párttagkönyvében a belépési dátumot...? Fotó: MTI/Kovács Attila

Az interjúban arról is beszél a médiaszabadságért folyamatosan aggódó ellenzéki nagyágyú, hogy a kormánypárti győri lap főszerkesztőjének azt az embert nevezték ki, aki aláírta a petíciót Borkai ellen, illetve arról is értekezik, hogy milyen nagyszerű írásokat és elemzéseket olvashatunk Magyarország sanyarú helyzetéről a New York Times és a Guardian hasábjain. A teljes interjút a Hírklikk oldalán olvashatják el; a terjedelmes írást csak erős idegzetű és reménytelenül sok felesleges idővel rendelkező és Gyurcsány-rajongó olvasóinknak ajánljuk, vagyis senkinek.

Forrás: Hírklikk; Fotó: Youtube

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.