Pesti Srácok

Antiszemitizmussal vádolják a kirekesztés elleni választási programot hirdető brit Munkáspártot

null

Külön választási programot hirdetett kedden a rasszizmus és a vallási kirekesztés ellen a brit Munkáspárt. A december 12-i előrehozott parlamenti választások előtt ez a mind szélsőségesebb antiszemita megnyilvánulásokat hivatott ellensúlyozni. A szigetországban ugyanis az antiszemitizmus visszatért gyökereihez: a baloldali politikusoktól gyakran hallani a zsidóság elleni burkolt vagy nyílt uszítást. A legnagyobb brit ellenzéki erőt ugyanakkor súlyos bírálattal illette szintén kedden megjelent cikkében Ephraim Mirvis, a 300 ezres lélekszámúra becsült brit zsidó közösség országos főrabbija, aki szerint "hazug képzelgés", hogy a Munkáspárt mindent megtesz a zsidóellenes rasszizmus visszaszorítására.

Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője a rasszizmus elleni programot ismertető keddi beszédében kijelentette: az antiszemitizmus minden formája hitványság, és ilyesminek nincs semmi helye a modern Nagy-Britanniában. Corbyn szerint ha a Munkáspárt a december 12-i előrehozott parlamenti választáson kormányra kerül, semmiféle formában nem fogja eltűrni az antiszemita megnyilvánulásokat. A rasszizmus elleni fellépést és a vallási egyenlőséget meghirdető program szerint a Labour kormányra kerülve törvénymódosítást hajtana végre, amely minősített bűncselekménnyé nyilvánítaná a vallási intézmények elleni támadásokat. A munkáspárti kormány együttműködést kezdeményezne a közösségi médiaportálokkal az online felületeken megjelenő antiszemita propaganda terjedésének megállítása végett, független vizsgálatot indítana a szélsőjobboldali szerveződések jelentette fenyegetés feltárására, és biztosítaná, hogy a közoktatási tantervben szerepeljen a holokauszt, a rasszizmus, az antiszemitizmus, az iszlámgyűlölet és az idegengyűlölet történetének oktatása.

Ephraim Mirvis főrabbi a The Times című konzervatív brit napilap keddi kiadásában megjelent, komoly feltűnést keltő írásában ugyanakkor annak a véleményének ad hangot, hogy a Munkáspárt vezetése "teljességgel elégtelen" válaszintézkedéseket tett a párton belül tapasztalható antiszemita megnyilvánulásokra.

PestiSracok facebook image

– áll a főrabbi írásában. Ephraim Mirvis szerint nem egyeztethető össze a brit értékekkel az a mód, hogy a Munkáspárt vezetése a zsidóellenes rasszista megnyilvánulásokat kezeli, és "hazug képzelgés" az az állítás, hogy a Munkáspárt mindent megtesz e megnyilvánulások visszaszorítására, és minden egyes ilyen esetet már kivizsgált. A zsidó vallási vezető szerint most is legalább 130 lezáratlan ilyen ügy van – némelyik ezek közül hosszú évekre nyúlik vissza –, és több ezer az olyan esetek száma, amelyeket bejelentettek ugyan, de soha nem vizsgáltak ki.

A brit zsidóság két vezető érdekképviseleti csoportja, a Board of Deputies of British Jews és a Jewish Leadership Council már tavaly rendkívül erőteljes bírálatokat megfogalmazó, közös nyílt levelet tett közzé. A felhívás szerint Jeremy Corbyn "a zsidó közösségekkel szemben ösztönösen ellenséges szélsőbaloldali világnézettel azonosult", barátjának tartja a zsidók ellen terrortámadásokat elkövető Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezetet és részt vesz a milíciát támogató londoni demonstrációkon. A levél szerint Corbyn "akarva-akaratlanul annak az antiszemita politikai kultúrának a zászlóvivőjévé vált, amely Izrael megszállott gyűlöletére, összeesküvés-elméletekre és álhírekre alapozódik".

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.