Pesti Srácok

Az ellenzék is belátta: szükség van az új centrumkórházra

Az ellenzék is belátta: szükség van az új centrumkórházra

Ha reális lehetősége adódik, leállítja a Dél-budai Centrumkórház beruházását, és helyette a Szent Imre Kórházat fejleszti – fogadkozott még októberben László Imre, a Gyurcsány-párt egészségpolitikusa, Újbuda polgármestere. A politikus most visszavonulót fúj – írja a Magyar Nemzet.

– mondta tegnap László Imre (DK) XI. kerületi polgármester. Ugyanő október végén még pazarlónak és feleslegesnek tartotta a centrumkórház létrehozását. Akkor kijelentette: ha reális lehetősége adódik, leállítja a beruházást, és helyette a Szent Imre Kórházat fejleszti. Mint mondta, a főpolgármesterrel, Karácsony Gergellyel karöltve le szeretne ülni tárgyalni a kormánnyal, hogy jóval kevesebbe kerüljön a kórházfejlesztés, mint az eredeti tervek szerint. A szuperkórház tervét paradox módon kezdettől fogva ellenző László Imre egyébként a Gyurcsány-párt egészségpolitikusa, aki korábban több esetben is követelte a kormánytól az egészségügy fejlesztését, a fővárosi kórházak modernizációját. Az önkormányzati kampányban szexuális zaklatással megvádolt polgármester tegnap ehhez képest már visszakozott; szerinte a kormány rá és Karácsony Gergely főpolgármesterre hivatkozva azt a látszatot kelti, mintha miattuk kellene leállítani a kerület Dobogó városrészébe tervezett szuperkórház beruházását, amelyből – egyébként – még egyetlen kapavágás sem valósult meg.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta a DK-s politikus. László Imre ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a tervek szerint a szuperkórház 250 milliárd forintba kerül, ezt az összeget pedig racionálisabban is fel lehetne használni: például ötvenmilliárdból a Szent Imre Kórház sokprofilú intézménnyé válhatna, kétszázmilliárdból pedig a jelenleg méltatlan körülmények között működő Szent János Kórház területén épülhetne egy minden igényt kielégítő új budai egészségügyi központ.

Mint arról a Magyar Nemzet már beszámolt, az 1,2 millió ember ellátásáért felelős Dél-budai Centrumkórház (DBC) a tíz év alatt hétszázmilliárd forint forrásból gazdálkodó Egészséges Budapest program segítségével épülne fel a XI. kerületben, az M1-es és M7-es autó­pálya közös szakasza mellett. Bedros J. Róbert, a DBC miniszterelnöki megbízottja korábban lapunknak úgy fogalmazott: a leendő centrumkórház nem lehet meg a legmagasabb színvonalú géppark és informatikai eszközök nélkül, hiszen ezek segítik a betegségek elleni küzdelmet, lerövidítik a betegutakat és a gyógykezelések időtartamát is. Bedros J. Róbert arról is beszélt, hogy a jelenleg zajló egészségügyi reformnak, a fővárosi kórházfejlesztéseknek és a centrumkórház létrehozásának köszönhetően nemcsak külföldről, de a bizonytalan státusú magánszolgáltatóktól is mind többen térnek majd vissza a magyar közegészségügybe.

– fogalmazott.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó:MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.