Pesti Srácok

Berlin és Párizs közös kezdeményezést indít az EU megújítására

Berlin és Párizs közös kezdeményezést indít az EU megújítására

Közös kezdeményezést indít a német és a francia kormány az Európai Unió (EU) reformjára – jelentették kedden német hírportálok egy belső használatra készült munkaanyagra hivatkozva.

A dpa hírügynökségnek kiszivárogtatott dokumentum alapján Berlin és Párizs felkarolja az Európai Bizottság (EB) megválasztott elnöke, Ursula von der Leyen azon javaslatát, hogy induljon el egy két évre tervezett tanácskozássorozat Európa jövőjéről. Az elképzelés szerint az úgynevezett reformkonferenciába az EU-s állampolgárokat is be kell vonni, és a közösség nemzetközi szerepének erősítésétől kezdve a közös védelmi erő kifejlesztésén át a digitalizációig és a migrációig tárgyalni kell valamennyi témáról, amely mozgatja a politikusokat és a polgárokat. A munkaanyagban kiemelték, hogy a folyamat nyílt végű, akár az EU működéséről szóló szerződés módosításához is elvezethet. Berlin és Párizs szerint a közös gondolkodásban és az EU reformjában a tagállami kormányoknak kell a leginkább hangsúlyos szerepet betölteniük. Az Európai Parlamentnek (EP) nem szán kiemelt pozíciót a német-francia duó. A tervezett menetrend alapján a folyamat kiindulópontja a következő EU-csúcs, a tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács december közepén tartandó ülése. A következő szakasz 2020 januárjában kezdődik, amikor az EB-vel és az EP-vel tisztázni kell a konferencia konkrét feladatát. A tanácskozásnak februárban kellene kezdődnie, és 2022 első felében kellene elkészíteni az eredményekről beszámoló jelentést. Berlin és Párizs szerint a jelentést az Európai Tanács elé kell terjeszteni, és ennek a testületnek kell biztosítani azt a jogot is, hogy eldöntse, mi valósuljon meg a reformkonferencia javaslataiból.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.