Pesti Srácok

Erzsébetvárosban véget értek az ellenzéki mézeshetek – Czeglédy Csaba szerződtetése kiborította a helyi Momentumot (frissítve)

Erzsébetvárosban véget értek az ellenzéki mézeshetek – Czeglédy Csaba szerződtetése kiborította a helyi Momentumot (frissítve)

A mai napon több sajtótermékben megjelent, hogy két DK-s vezetésű kerület, Újbuda és Erzsébetváros is Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával szerződött céges átvilágításokra – kezdi felháborodott közleményét a Momentum erzsébetvárosi alapszervezete azzal kapcsolatban, hogy két budapesti városrész új vezetése Gyurcsány ügyvédjét, a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csabát találta a legalkalmasabbnak az előző vezetés átvilágítására.

Az ellenzék egyik legfőbb kampányígérete volt az önkormányzati választás előtt, hogy amint hatalomra jutnak, mindenféle korrupciós ügyletekről fogják fellebbenteni a fátylat. A hőzöngés és a vádaskodás könnyű, de az eljárásokhoz bizonyítékot is kell „találni”, ezért Erzsébetváros és Újbuda DK-s polgármesterei saját hatáskörben úgy határoztak: a bűncselekményekben jártas Czeglédy Csaba ügyvédi irodáját bízzák meg e nemes feladattal. Az erzsébetvárosi Momentum ma jelezte: nem erre a filmre vettek jegyet; ők szeretnének úgy részt venni a kerület vezetésében Niedermüller Péter hozzá nem értő polgármesterkedése alatt, hogy közben nem gyurcsányügyvédjézik össze magukat.

PestiSracok facebook image

– olvasható a Momentum Mozgalom erzsébetvárosi szervezetének Facebook-oldalán.

A Demokratikus Koalíció meglepődött

A DK válaszában elővette a mindent ütő lapot, miszerint Czeglédy szerződtetéseire csak azért van szükség, hogy le tudják vadászni a fideszes politikusokat. Ahogy írják az MTI-hez eljuttatott közleményükben: „arra bátorítjuk a Momentumot, hogy támogassa az elszámoltatást”.

– fakaszt könnyet Gyurcsány pártja – már csak valakinek el kellene ájulni, hogy a volt miniszterelnök a karjaiba kaphassa.

– zárul a Demokratikus Koalíció a Momentum Mozgalmat felvilágosítani akaró, megkapó közleménye.

Később a párt szükségét érezte, hogy még egy, az MTI-hez eljuttatott üzenetben győzködje a finnyázó momentumosokat, hogy ha nem szerződnek a kerületek Czeglédyvel, akkor egy csomó fideszes marad szabadlábon.

– írják a Czeglédyt hősnek nevező közleményben.

A Jobbikkal senki nem foglalkozik

A Jobbik nevezetű baloldali segéderő Budapesten jelentéktelen erőt képvisel, ennek ellenére meglepetten vették tudomásul, hogy velük senki nem foglalkozik, nem értesítették őket sem Czeglédyről, sem arról, hogy a Momentumnak nem tetszik a neves ügyvéd megbízása. A csalódottságuk miatt előjött a pártból a Coelho: arra hívják fel közleményükben a figyelmet, hogy a NER megbuktatásához nemcsak összefogásra, hanem megújulásra is szükség van.

Az LMP-nél is kiverte a biztosítékot Czeglédy leigazolása

– olvasható a párt szombaton este kiadott közleményében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.