Pesti Srácok

Etiópok gátépítéséhez hasonlította a határontúli magyarok ügyét a Jobbik elnökhelyettese

null

Megkérdezték Gyöngyösi Mártont, a Jobbik elnökhelyettesét egy jászberényi fórumon, mit szól a Momentum politikusainak nemzetárulásához. Annak ellenére, hogy a kérdés a Jobbik és a Momentum szövetsége okán egyáltalán nem érdemtelen, Gyöngyösi annyit felelt, hogy "ennyi erővel kérdezhetnék arról is, hogy az etiópok miért építenek gátat a Níluson". Egyébként szerinte a Momentumnak szíve joga azt támogatni, akit akar. A történtekről az Origo számolt be a Hír TV tudósítása alapján. A portál szerint a kettős állampolgárság megadásával – Gyurcsányékat leszámítva – a többi ellenzéki párttal kialakult valamilyen konszenzus a határon túli magyarság kérdésében, de ez most úgy tűnik, borulni látszik.

Felidézik a Momentum politikusainak erdélyi magyar városokban esett megszólalásait a romániai elnökválasztás kapcsán, ahogy a magyar jelölttel szemben előbb Fekete-Győr András, majd Cseh Katalin kampányolt a román liberális jelölt mellett. Ezt követően nem volt megállás, és a párt vezető politikusai egy emberként próbáltak meg belerúgni a határon túli magyarokba. Nem kellett sok időnek eltelnie, és a Jobbik Magyarországért Mozgalom is beállt a magyarellenes szólamokat hangoztató kórusba – fogalmaz az Origo cikke. Megjegyzik, hogy a Hír TV egy jászberényi fórumon kérdezte a Jobbik elnökhelyettesét, Gyöngyösi Mártont, mit szól ahhoz, hogy Fekete-Győr erdélyi útján a román Dan Barnát biztosította támogatásáról, pedig magyar jelölt is van. A jobbikos politikus úgy válaszolt, hogy a Momentumnak "szíve joga" azt támogatni, akit akar. A Hír TV riportere visszakérdezett, hogy a Jobbiknak, mint pártnak van-e véleménye az ügyről, mire Gyöngyösi azt mondta: igen, van, de ennyi erővel az etiópok nílusi gátépítéséről is kérdezhetnék.

Forrás: Origo/HírTV; Vezető kép: archív

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.