Pesti Srácok

Feladták az önvédelmet – A Salvini-féle migrációs törvények módosítását jelentette be az olasz belügyminiszter

Feladták az önvédelmet – A Salvini-féle migrációs törvények módosítását jelentette be az olasz belügyminiszter

Csökkentik az olaszországi partokra migránsokkal érkező hajókra korábban kivetett szankciókat, és eltörlik a humanitárius menedékkérelmi rendszer szigorítását – jelentette be a Matteo Salvinitől bevezetett migrációs intézkedések módosítását Luciana Lamorgese jelenlegi belügyminiszter szerdán.

Luciana Lamorgese a képviselőház alkotmányügyi bizottsága előtti felszólalásában közölte, hogy a belügyi tárca kidolgozta a korábbi kormány úgynevezett migrációs és biztonsági törvénycsomagja módosított változatát. A belügyminiszter hozzátette, hogy ezt egy hónapon belül a kormány is megvitatja, majd a parlamentnek két hónapja lesz megszavazni a változtatásokat.

Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga kormánya tavaly decemberben vezette be a Matteo Salvini akkori belügyminiszter neve alatti migrációs megszorításokat, amelyeket idén augusztusban egy második törvénycsomag tovább szigorított. Az intézkedésekkel a többi között lezárták az olaszországi kikötőket a migránsokat szállító hajók előtt, megtiltva azok belépését, valamint áthaladását is az olasz felségvizeken. A tiltást megszegő civil hajókra akár 1 millió euróig terjedő bírságot írtak elő, továbbá a jármű lefoglalását. A törvényeket Sergio Mattarella államfő aláírta, de fenntartásait fejezte ki a meglátása szerint túlzott szankcionálás és a nemzetközi menekültjog esetleges megsértése miatt.

Luciana Lamorgese bejelentése szerint a módosítások közt szerepel – az államfői útmutatások nyomán – a hajókra kivetett pénzbírság csökkentése 1 millióról 10 ezertől 50 ezerig terjedő összegre. A civil hajókat csak abban az esetben foglalnák le, ha ezek többször is megsértették az olasz hatóságok előírásait. A belügyminiszter megemlítette, hogy felül kívánják vizsgálni a menekültkérelmi rendszert is: tavalyig ugyanis az olaszországi partokra érkezők majdnem automatikusan ideiglenes humanitárius menekültstátuszban részesültek, ezt azonban Matteo Salvini eltörölte. Elemzők megjegyzik, hogy Luciana Lamorgesének nem lesz könnyű feladata, mivel a kormányon maradt M5S nem hajlik az előző kormánya alatt bevezetett migrációs intézkedések túlzott enyhítésére. Az új kormányerő baloldali Demokrata Párt (PD) viszont Lamorgese javaslatainál is nyitottabb migrációs politikát szorgalmaz. A Matteo Salvini vezetette Liga szerint a biztonsági intézkedések helyett Luciana Lamorgese "bizonytalanságot teremtő, NGO-barát" rendelkezéseket akar bevezetni.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta Stefano Candiani szenátor és Nicola Molteni képviselő, a Liga két korábbi belügyi államtitkára.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.