Pesti Srácok

Heringek tüntetgetnek Salvini ellen Olaszországban

null

Baloldali fiatalokból szerveződött csoport kíséri kampánykörútján Matteo Salvini volt belügyminisztert, hogy demostráljanak a Liga elnöke ellen, aki szerintük gyűlölet-politikát folytat. Hering-mozgalomnak nevezték el magukat, azt állítva, hogy ők a csendes többség, akik nem akadnak a bevándorlásellenes politikus horgára. Azt is állítják magukról, hogy függetlenek és politikamentesek, de céljuk azért az, hogy összefogják az eddig megosztott Salvini-ellenes erőket. Ezzel szemben sokan a PD baloldali pártot sejtik a megmozdulások mögött, a szervezők közül ugyanis többen PD-közeliek. Matteo Salvini szerint az ellene tüntetők egyetlen javaslata, gondolata a Salvini-ellenesség, és annyira a gyűlölet-politika ellenzői, hogy egyik tagjuk még halálos fenyegető üzenetet is neki.

Hering-mozgalomnak nevezték el magukat azok a baloldali olasz fiatalok, akik utcai tiltakozással kísérik Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője választási kampányát Emilia-Romagna tartományban, és Bologna után Modena városában is Salvini ellen tüntettek hétfő este. A zuhogó esőben mintegy hétezren gyűltek össze a Modena központjában rendezett villámakción, amelyet a városban tartózkodó Matteo Salvinivel szemben hívtak össze. A résztvevők pártzászlók helyett kartonpapírra rajzolt heringeket hoztak magukkal. A tömeg a Bella ciao egykori olasz partizándalt énekelte. A megmozdulás egyik szervezője, Jamal Hussein húszéves mérnökhallgató beszédében kijelentette, hogy a demonstrációt a gyűlölet politikája ellen tartották. A villámakciót Liliana Segre szenátornak, holokauszt-túlélőnek dedikálták, akit az utóbbi időben több antiszemita támadás ért. A felszólalók hangsúlyozták, hogy a Ligával szemben álló, eddig megosztott erőket most a Matteo Salvinivel szembeni ellenállás kovácsolta egybe.

Matteo Salvini Modenában kampányfinanszírozó vacsorán vett részt.

PestiSracok facebook image

kommentálta a Liga vezetője a demonstrációt. Arra utalt, hogy a modenai megmozdulás egyik szervezője korábban közösségi oldalán az ő halálát kívánta. Az oldalt hétfőn bezárták. Matteo Salvini megjegyezte, hogy a tüntetőknek semmi javaslatuk sincsen a Salvini-ellenességen túl.

Paolo Gentiloni, a baloldali kormányerő Demokrata Párt (PD) politikusa, korábbi kormányfő és leendő EU-biztos közösségi bejegyzésében köszöntötte a "heringeket".

A "heringek" mozgalma múlt csütörtökön mutatkozott be, amikor Matteo Salvini Bolognában elindította a tartományi választási kampányt. Négy bolognai fiatal – szintén közösségi oldalakon való mozgósítással – 12 ezres demonstrációt rendezett annak bizonyítására, hogy nemcsak a Liga tud tereket megtölteni, hanem a Liga ellenzői is képesek erre. A szervezők arra kérték a résztvevőket, hogy pártjelvények helyett papírból kivágott heringet vigyenek magukkal. Magyarázatuk szerint a kis méretű, sűrű rajban mozgó és tipikus Földközi-tengeri hallal a "csendes többség" erejét akarták érzékeltetni, amely nem akad Salvini horgára. A kezdeményezők hangsúlyozták, hogy az általuk indított mozgalom politikamentes, olasz sajtókommentárok szerint azonban a háttérben a PD-hez közeli szervezők állnak. A PD politikusai szerint a Hering-mozgalom felébresztette a pártot eddigi tétlenségéből, és visszavezeti a baloldalt "oda, ahonnan indult", vagyis az utca embere közé. Hasonló akcióra készülnek jövő hétfőn Parmában is.

Emilia-Romagna és a déli Calabria tartományban január 26-án tartanak választást. Korábban Umbria tartományban a Liga vezette jobbközép győzött majdnem hatvan százalékkal. Emilia-Romagna hagyományosan baloldali térségnek számít, ahol a Ligára nehezebb feladat vár, mint Umbriában: a felmérések szerint jelenleg a baloldal a nagyobb városokban, a Liga vidéken vezet. Umbriával ellentétben azonban Emilia-Romagnában a két kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a PD külön indul. Calabriában az előrejelzések a jobbközép előnyét mutatják. Matteo Salvini korábban úgy vélekedett, hogy ha Umbria után a Liga megszerzi Emilia-Romagnát is, a szeptemberben választások nélkül hatalomra jutott M5S-PD kormánynak "le kell vonnia a következtetést".

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/EPA/ANSA/Daniel Dal Zennaro

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.