Pesti Srácok

Így változik a tömegközlekedés Erdogan látogatása alatt

null

Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban csütörtökön Recep Tayyip Erdogan török elnök látogatása miatt, ezért több közösségi közlekedési járat rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik – közölte a Budapesti Közlekedési Központ szerdán az MTI-vel.

A közleményben azt írták, hogy a változások főleg az Andrássy út - Lánchíd útvonalat és az ezt keresztező utcákat, valamint a Budai Vár környékét érintik. A BKK arra kéri a fővárosban közlekedőket, hogy ha tehetik, használják a kötöttpályás közösségi közlekedési vonalakat, főképp az M2-es, az M3-as és az M4-es metrót. Rövidebb időszakra korlátozzák a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környéki utakat is, ezért akinek a repülőgépe 10 és 12 óra között, illetve 19 és 21 óra között indul, annak érdemes lényegesen korábban elindulnia otthonról – tették hozzá.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden, a rendőrség honlapján arról adott tájékoztatást, hogy csütörtök éjfélig sok helyen tilos parkolni, egyebek mellett a Mexikói úti parkoló felüljáró melletti útszakaszának mindkét oldalán, a Városligeti körút mindkét oldalán a Kós Károly sétánytól 50 méter hosszú szakaszon, a Hősök terén, az Andrássy úton és szervizútján, a Kodály körönd, az Oktogon és a Széchenyi István tér teljes területén, a Magyar Tudományos Akadémia előtti nagy parkolóban, a pesti és a budai alsó rakparton a Lánchíd körül, a Clark Ádám téren, a Dózsa György téren, valamint a Dísz téri parkolóban.

A forgalmi változások a http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/utinfo/forgalmirend-valtozasok/ideiglenes-forgalomkorlatozas-budapesten-158 címen olvashatók.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTVA

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.