Pesti Srácok

Januártól akár 5 millió forint áfa-visszatérítést is kaphat, aki kistelepülésen építkezik

Januártól akár 5 millió forint áfa-visszatérítést is kaphat, aki kistelepülésen építkezik

A Gazdaságvédelmi akcióterv újabb pontja vált érvényessé: január elsejétől áfa-visszatérítés jár a kistelepüléseken építkezőknek ötmillió forintos összeghatárig; ezzel a támogatással mintegy két és félmillió magyar otthonhoz jutását segítheti a kormány – mondta Varga Mihály a Magyar Közlönyben megjelent jogszabályról pénteken az MTI-nek.

A pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy számos intézkedéssel segítik a családok lakhatását, és azt tartja elsődleges célnak, hogy lehetőleg minden család saját tulajdonú otthonban éljen. Mint mondta: ezt szolgálja többek között a családi otthonteremtési kedvezmény, amely idén szeptember végéig mintegy 117 ezer családnak segített a saját otthon megvásárlásában.

– mondta.

PestiSracok facebook image

A támogatást azon a 2486 településen lehet igénybe venni, ahol a falusi csokot is, vagyis a kedvezmény mintegy két és félmillió magánszemélyt érint. A preferált kistelepüléseken egy háromgyerekes család – saját tulajdonú ingatlan bővítése, korszerűsítése esetén – akár több, mint 10 millió forintos támogatással is számolhat, ugyanis az ötmillió forintos falusi csok mellett a 7,5 millió forintos kedvezményes kölcsönt, és 2020. január 1-jétől az adó-visszatérítési támogatást is igénybe veheti. Még nagyobb a kormány által nyújtott támogatások összege abban az esetben, ha egy három gyermeket nevelő vagy vállaló család a preferált kistelepülésen vásárol lakást és azt bővíti, illetve korszerűsíti, így ugyanis akár 10 millió forint összegű csokot, továbbá 5 millió forint adóvisszatérítést is kaphat. Az említett lakásberuházáshoz 15 millió forint kedvezményes kölcsönlehetőség is rendelkezésére áll. Az áfa-visszatérítési kérelmeket 2022. június 30-ig lehet benyújtani. A támogatást az építési, bővítési, továbbá a korszerűsítési munkálatok költségeinek, illetve az építkezés helyéül szolgáló építési telek vételárának megfizetéséhez lehet felhasználni. A támogatás összege pedig megegyezik a számlával igazolt és megfizetett áfa összegével, de legfeljebb 5 millió forint lehet.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.