Pesti Srácok

Karácsonynak minden kisebbség fontos, épp csak a határon túli magyarok nem annyira

Karácsonynak minden kisebbség fontos, épp csak a határon túli magyarok nem annyira

Érdekes kisebbségvédelmi politikát honosított meg a budapesti városházán Karácsony Gergely. A határon túli magyarsággal szembeni érdektelenségéről is ismert politikus ugyanis újabban szívén viseli más országok kisebbségeinek sorsát, épp csak nem az ottani magyarokét. Helyette a törökországi kurdok irányába sugározza szimpátia-energiáit, és mint facebookos megnyilvánulásában is kifejtette: főpolgármesterként is kimegy tüntetni, ha egy "elnyomó diktátor" (mint Erdogan) érkezik Budapestre.

– írta Facebook-oldalára. A politikailag vele ellenkező oldalon állók tehát mind diktátorok, a kurd zászló használata középületeken pedig a szimpátia kifejezése, nem úgy, mint a székely zászló esetében, amelynek használatát a baloldal nacionalizmusnak minősítette. Kisebbségek melletti könnyfacsaró kiállásának következtében az is meglepő, hogy szövetségese, Fekete-Győr András ellen nem tüntetett, mikor az Romániában a magyar elnökjelölttel szemben kampányolt egy román jelölt javára.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.