Pesti Srácok

Kövér László szerint Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik

null

Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik – jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Kövér László szerint a Demokratikus Koalíció elnökénél kevés több kárt okozó figurája volt a huszadik és a huszonegyedik századi magyar történelemnek. A házelnök a politikát érdekes műfajnak nevezve úgy fogalmazott: Borkai Zsoltnak az egyébként magánbűnök körébe tartozó erkölcsi botlása a politikában szemlátomást megbocsáthatatlan bűnnek tetszik, de Gyurcsány Ferencnek vagy Horn Gyulának a nemzet ellen elkövetett bűneinek sorozata szemlátomást a megbocsátható bűnök sorába tartozik.

Kövér László a műsorban azt mondta: nincs annál nagyobb bűne a rendszerváltozásnak, mint hogy négy évvel az első szabad választás után éppen egy fegyverrel a saját népe ellen harcoló hazaárulót jelölt az MSZP a miniszterelnöki székbe. A házelnök Horn Gyulát azonban egy grállovagnak, egy nemzeti hérosznak nevezte Gyurcsány Ferenchez képest, akit egy pitiáner, senkiházi nemzetárulónak titulált. A fideszes politikus szerint a Gyurcsány Ferenc által elkövetett bűnök – az őszödi beszédtől a lovasrohamon, rendőrrohamon keresztül az összes hazudozásáig, amiről ő beszélt – és a Borkai Zsolt által elkövetett erkölcsi kisiklás nem mérhető össze. Kövér hozzátette: sajnálja azokat, akik a baloldali ifjú generáció üdvöskéi közül korábban úgy nyilatkoztak, hogy azért nem fognak össze vele, mert nem akarják összegyurcsányozni magukat, de a hatalomért és a koncért néhány hónap leforgása alatt gyökeresen megváltoztatták a véleményüket és most már bűzlenek a gyurcsányizmustól. Kövér László leszögezte: nem lehetnek büszkék arra, amit Borkai Zsolt a közösségük tagjaként művelt, arra viszont igen, hogy a nemzeti oldalon nem lehet következmények nélkül ekkorát hibázni. A házelnök hangsúlyozta: Borkai Zsolt olyan ember, aki olimpiai bajnokként Magyarországnak szerzett dicsőséget, aki Győr polgármestereként jól működő, fejlődő, prosperáló és gazdag várost ad át majd az utódjának. Nem egy teljesítmény nélküli, senkiházi nyikhajról, nem olyan emberről van szó, aki a nemzeti érdekek szempontjából jelentős teljesítményt rombolt le azzal az egyetlen botlással, amit nyilvánosságra tártak.

– mondta a házelnök a kispesti és budaörsi ellenzéki politikusok ügyeire utalva. Kövér László azt mondta: az a karaktergyilkosság, az az uszítás, az a suttogó propaganda, amely az Antall-kormányt is megbuktatta, tulajdonképpen az utóbbi harminc évben mindig a baloldal eszköztárába tartozott. Hozzátette: ma már nem kell titkosszolgálati közreműködés sem ahhoz, hogy valakinek titokban felvegyék a mondanivalóját, vagy éppenséggel egy telefonnal az engedélye nélkül levideózzák bármilyen élethelyzetben.

PestiSracok facebook image

– mondta. Kövér László kiemelte: aki a közéletre adja magát, annak eleve fokozottan érzékenynek kell lenni arra, hogy véletlenül se kerüljön félreérthető, vagy pláne egyértelműen méltóságán aluli helyzetbe. A házelnök az interjúban a romániai elnökválasztási kampánnyal kapcsolatban – amelyben Fekete-Győr András, a Momentum vezetője nem az erdélyi magyar, hanem a román liberális jelölt mellett kampányolt – megjegyezte: a magyar baloldal mindig hajlamos volt arra, hogy a saját népe, nemzete ellen bárkivel szövetkezzen.

– mondta a házelnök a kedvezményes honosításról 2004. december 5-én tartott magyarországi népszavazásra utalva, szomorúnak nevezve, hogy a fiatal generációban ez a mentalitás újratermelődik.

– emelte ki Kövér László. Az Országgyűlés őszi ülésszakának nyitányán történtekről szólva a házelnök kijelentette: az a fajta verbális mélység, amelyet Hadházy Ákos képviselő elért, párját ritkítja, és nem szeretné, ha a jövőben elterjedne.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.