Pesti Srácok

Négy éven belül negyedszer tartanak ma parlamenti választást Spanyolországban

null

Négy éven belül negyedik parlamenti választását tartja ma Spanyolország; a tét, hogy sikerül-e feloldani a belpolitikai patthelyzetet és kormányt alakítani. A közvélemény-kutatások szerint arra lehet számítani, hogy a szavazás lezajlása után sem lesz könnyebb a kormányalakítás, mert egy párt sem szerez önálló kormányalakításhoz szükséges abszolút többséget a parlamentben.

A kialakult helyzetet bonyolítja, hogy a többséget nem lehetne elérni csak a baloldali vagy csak a jobboldali pártok esetleges együttműködésével sem. A felmérések azt mutatják, hogy a legutóbbi, áprilisi választáshoz hasonlóan most is a Spanyol Szocialista Munkáspárt nyerhet, de tavasszal szerzett mandátumaihoz képest gyengébb vagy legfeljebb azonos eredménnyel. A spanyol politikai elemzők úgy vélik, hogy ha a választás végeredménye az előrejelzéseknek megfelelően alakul, akkor a pártoknak meg kell barátkozniuk egy esetleges nagykoalíció gondolatával, amit egyelőre elutasítanak. Spanyolországban még sosem volt példa nagykoalícióra, ahogy koalíciós kormányra sem, csakhogy a politikai paletta egyre töredezettebb, egyre több párt van jelen nagyobb támogatottsággal, miközben a döntéshozatalhoz szükséges abszolút többség megszerzésének esélye egyre kisebb, így a választási győzelem nem jelenti automatikusan az irányítás megszerzését. Ez a helyzet vezetett ahhoz, hogy április után most novemberben megismételjék a választást.

A szavazóhelyiségek vasárnap reggel kilenctől este nyolcig lesznek nyitva az az ország 8131 településén és városában. A harminchétmillió választásra jogosult háromszázötven alsóházi – kongresszus – és kétszáznyolc felsőházi – szenátus – képviselői hely sorsáról dönthet. A választás zavartalan lebonyolítása érdekben Katalóniában megerősítették a biztonságot: a belügyminisztérium több ezer rendfenntartót csoportosított át az ország más területeiről.

Forrás: MTI; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.