Pesti Srácok

Nem ért véget az árveszély Velencében

Nem ért véget az árveszély Velencében

Továbbra is a legmagasabb fokozatú riasztás van életben Velencében, ahol vasárnap az ár ismét teljesen víz alá temetheti a szigeteket.

Az utcákon lefektetett pallókon vagy magas gumicsizmában lehetett közlekedni. A pallók 120 centiméteres vízmagasságig nyújtanak segítséget, e fölött megemeli őket az ár. A Szent Márk teret újra megnyitották, és újraindult a vízibuszforgalom is, de több megálló továbbra is zárva van. Az óvodák, iskolák, bankok, posták, más hivatalok szerdától zárva tartanak, az üzletek többsége szintén nem nyit ki, ezért akadozik az élelmiszer-ellátás. Továbbra sem látogatható a Szent Márk-bazilika, a Dózse-palota és a velencei múzeumok, paloták nagy része. A Biennálé területe nem szenvedett jelentős kárt.

A legmagasabb fokozatú, vörös színű időjárási riasztás egész Veneto tartományra érvényes a viharos esőzések miatt. A készültséget vasárnapra is meghosszabbították: hajnali három óra körül várják az első tetőzést, majd vasárnap dél körül 160 centiméteres árvizet jeleznek Velencében, ami azt jelenti, hogy a Szent Márk téren amely a lagúnák egyik legalacsonyabb pontja ismét térd fölé fog érni a víz. Ilyen magas vízállásnál ismét lezárják a teret, és leállítják a hajóforgalmat, mivel a vaporettók nem férnek át a hidak alatt.

Luigi Brugnoli velencei polgármester egymilliárd euróra becsülte az eddigi károkat. Nemzetközi pénzgyűjtés indult a város segítésére: a Chievo labdarúgócsapata felajánlotta hétvégi bevételét, és szolidaritási lánc működik a velenceiek között is, akik megosztják egymással élelmiszer-tartalékaikat, szivattyúikat, és segítenek a város tisztításában is.

Nicola Ligi, a velencei katasztrófavédelem koordinátora elmondta, hogy még a kora téli árvízhez hozzászokott Velencét is térdre kényszerítette, hogy a szerda éjjeli rendkívüli, 187 centiméteres ár óta folyamatos a tetőzés, és a város egyfolytában víz alatt áll. Pierpaolo Campostrini, a Szent Márk-bazilika művészeti felelőse elmondta, hogy hiába tették vízhatlanná a kriptát még 1990-ben, a beáramló vizet a falak magukba szívták. A sókristályok átitatják a téglákat, a márványt, a mozaikpadlókat és idővel „szétrobbantják” őket: „az ár elvonul, de mély nyomot hagy maga után” hangoztatta Campostrini.

A kulturális tárca 200 millió eurót ígért a következő két évre. Velence ezen kívül 20 millió euró gyorssegélyben is részesült, de a legkisebb presszó tulajdonosa is több ezer euróra becsülte a tengervíz alá került hűtőládákból kidobott áru értékét. Ehhez járul hozzá a forgalomkiesés is.

Az olasz sajtónak nyilatkozó Sergio Costa környezetvédelmi miniszter azt mondta, hogy a talán 2021 tavaszára működőképessé váló Mose mobil zsiliprendszer önmagában nem lesz elegendő a város megvédésére. A velenceiek szerint az is problémát jelent, hogy a várost tartó cölöpök a hosszú nyári szárazságban megrepedeztek, most pedig a megemelkedett vízben szétmállnak. A velenceieket szirénazúgás figyelmezteti az ár érkezésére, valamint a polgármesteri hivataltól és a katasztrófavédelemtől telefonos és internetes értesítéseket kapnak a mindenkori vízszintről és a legfontosabb teendőkről.

Forrás: Magyar Hírlap/MTI; Fotó: AFP/NurPhoto/Marco Serena

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.