Pesti Srácok

Nem teljesítette első vállalásait az új főpolgármester

null

Karácsony Gergely főpolgármester egy hónapja, a választás előtti napon öt olyan vállalást tett, amelyet ígérete szerint hivatalba lépése első napján teljesíteni fog, a Fővárosi Közgyűlés november 5-i alakuló ülésén azonban az öt intézkedésből egyet sem sikerült maradéktalanul végrehajtani, megvalósítani – írta szerdai számában a Magyar Nemzet.

A főpolgármester egyebek mellett azt ígérte, hogy az első közgyűlés első napirendi pontja a Soros Györgyhöz elvi vagy anyagi téren köthető civil szervezetek – Átlátszó, K-Monitor, Transparency International – által kidolgozott antikorrupciós, Ez a minimum nevű program végrehajtása lesz. Ez azonban az első helyett végül a hetedik napirendi pont lett, megelőzte ugyanis a fizetésemelés és a pozícióosztás. Szintén nem történt előrelépés az ellenzék által zászlóshajó-projektnek nevezett Városháza park megnyitása és az épület belső udvarainak átjárhatóvá tétele ügyében.

– ígérte Karácsony a lap szerint, azonban máig nem írtak ki pályázatot. Az ellenzéki főpolgármester-jelölt azt is ígérte, hogy már az első nap ingyenessé fogják tenni az álláskeresők számára a budapesti közösségi közlekedést, továbbá tizennégy éves korig szintén ingyenessé teszik a budapesti közösségi közlekedést, és már az első nap megteszik az első lépést, hogy a mostani hat évről hét évre emeljék az ingyenes tömegközlekedés lehetőségét. Egyik ügyben sem történt semmilyen lépés a közgyűlés első napján.

PestiSracok facebook image

– jelentette be továbbá a választást megelőzően a főpolgármester a Magyar Nemzet szerint, amely hozzátette: az alakuló ülésen a főkertészi pozíció nem került az előterjesztések közé, és azóta sem hallani róla semmi konkrétumot.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu