Pesti Srácok

Öt év börtönbüntetést is kaphat a jövőben, aki fenyegetőzik

null

Emberölés előkészületének minősül és akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető a jövőben, ha valaki halálos fenyegetést küld, gyakorlatilag gyilkossággal, vérontással fenyeget. Bár a jogszabályok ezt eddig is lehetővé tették, nem volt egységes jogértelmezés a bírák körében. A Kúria öttagú jogegységi tanácsa most elfogadott egy határozatot, ami egységesíti, egyértelműsíti a kérdést. Az életellenes, erőszakos fenyegetésekért így a jövőben a gyakorlatban is súlyos szankció járhat. A témáról a mai Magyar Nemzet közöl cikket.

A lap emlékeztet, hogy a büntetőjogi elmarasztaláshoz nem szükséges, hogy az üzenetet küldő embert valaki más megbízza a tett elkövetésével. Elegendő az is, ha saját elhatározásból közli a szándékát.

Az ítélkezés eddig nem volt egységes. Némelyik bírói fórum az elmarasztalás feltételének tekintette, hogy a gyilkossági üzeneteket továbbító személy valakinek a felhívására cselekedjék, mondhatni "bérgyilkosjelöltként" lépjen fel. A Kúria döntése nyomán az elkövető mostantól egyaránt felelős lesz, akár biztatásra fenyegetőzött, akár saját elhatározásból.

Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet osztályvezetője a Magyar Nemzetnek úgy vélekedett, hogy hasznos és időszerű a Kúria új jogegységi határozata. Azt mondta, hogy a halálos fenyegetések ügyében is nagyon fontos a bűncselekmények megelőzése. Nagy László Tibor közölte, hogy a szándékos bűncselekmények négy szakaszra oszthatóak. Az első a gondolat, a bűnös szándék kialakulása – ez nem büntethető. A következő stádium az előkészület, vagyis például az eszköz beszerzése, a helyszín kiválasztása vagy a halálos fenyegetés közzététele. Az előkészületet önmagában csak a legsúlyosabb bűncselekmények esetében szankcionálja a törvény. Az emberölés előkészületének büntetése egytől öt évig terjedő szabadságvesztés lehet. Az előkészületet általában a kísérlet követi, amelyért ugyanolyan büntetés jár, mint a negyedik szakaszként megjelölhető befejezett bűntettért – sorolta az osztályvezető.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/Magyar Nemzet; Vezető kép: Shutterstock

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.