Pesti Srácok

Spanyolország mégis kiadhatja a venezuelai katonai hírszerzés volt vezetőjét az Egyesült Államoknak

null

A spanyol központi büntető törvényszék engedélyezte pénteken, hogy az ügyészség újra kezdeményezze Hugo Armando Carvajal, a venezuelai katonai hírszerzés volt vezetője kiadását az Egyesült Államoknak, ahol egyebek mellett kábítószer-kereskedelemmel vádolják.

A törvényszék egyik kamarája szeptemberben elutasította az ügyészség indítványát Carvajal kiadására, mert nem találta elég pontosnak a vádakat ellene. Egy meg nem nevezett forrás most közölte az AFP hírügynökséggel, hogy a törvényszék azóta megkapta a vádak pontosítását, és az ügyészség fordulhat kérelmével a törvényszék egy másik kamarájához. A törvényszéknek ez a döntése még nem hivatalos, előbb jóvá kell hagynia a kormánynak. Hugo Carvajalt, aki Hugo Chávez néhai venezuelai elnök egykori bizalmasa volt, 2008-ban vádolták meg az Egyesült Államokban azzal: együttműködött a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerilláival azért, hogy „kokainnal árasszák el” az észak-amerikai országot. A vádemelés alapján nemzetközi körözést adtak ki ellene. A tábornok 2004 és 2011 között vezette Venezuela katonai hírszerzését. Az 59 éves volt kémfőnök a szeptemberi meghallgatásán megalapozatlannak nevezte a vádakat; szerinte ezek politikai indíttatásúak, és az Egyesült Államok valódi célja, hogy értékes információkat szerezzen tőle. Carvajal elismerte hogy valóban találkozott a FARC vezetőivel, de állítása szerint ezt Chavez megbízásából és a kolumbiai kormány tudtával tette, a kolumbiai békefolyamat tárgyalásainak keretében.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.