Pesti Srácok

Tuzson Bence: Márciustól egyszerűbb lesz az ügyintézés a kormányhivatalokban

Tuzson Bence: Márciustól egyszerűbb lesz az ügyintézés a kormányhivatalokban

Március 1-jén lép hatályba a kormányhivatalok működésének egyszerűsítését célzó, nyolcvan törvényt módosító jogszabálycsomag – közölte a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára szerdán, az M1 aktuális csatornán. Tuzson Bence hozzátette, hogy a csomag bizonyos elemeit már január 1-jén bevezetik. A jogszabályok célja, hogy egyszerűbb és gyorsabb ügyintézést tegyen lehetővé.

A változtatások közül Tuzson Bence megemlítette, hogy a tartósan beteg vagy fogyatékossággal élő gyereket nevelőknek nem kell új igazolást benyújtani a gyermek tizennyolcadik életévéig, ha annak állapota végleges. Megszűnik a megváltozott munkaképességűek esetében az évenkénti felülvizsgálat, ha az egészségkárosodás jelentős, és önellátásra nem, vagy csak segítséggel képes emberről van szó. Az egyéni vállalkozóknak az engedélyezés helyett csak bejelentési kötelezettségük lesz több ügyben, a területi közigazgatásban pedig megszűnik a kétfokú ügyintézés. Tuzson Bence elmondta: a kormány a földhivatali rendszer megváltoztatásán is dolgozik, ami várhatóan két évet vesz majd igénybe, komoly informatikai fejlesztésekkel.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.