Pesti Srácok

A béke és a megbocsátás üzenetéről szólt a karácsonyi éjféli mise Betlehemben

A béke és a megbocsátás üzenetéről szólt a karácsonyi éjféli mise Betlehemben

A béke és a megbocsátás üzenetét hangsúlyozta Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi érsek a karácsonyi éjféli misén, Betlehemben – jelentette az izraeli média.

Jézus keresztény hagyomány szerinti születési helyén, a Születés Templomának épületegyüttesében, azon belül a katolikus Szent Katalin-templomban Pierbattista Pizzaballa érsek, a jeruzsálemi latin patriarkátus vezetője tartotta idén is az éjféli misét, amelyen jelen voltak a Palesztin Hatóság vezetői is, köztük Mahmúd Abbász elnök. Beszédében az érsek összehasonlította Jézus Krisztus születésének korát és a jelenlegi helyzetet, amelyben, mint mondta, a lakosság nem képes következetesen szembenézni a térség hatalmas gazdasági és társadalmi kihívásaival.

– emlékeztetett az érsek.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá az érsek.

A palesztin civil és biztonsági felügyelet alá tartozó városban állig felfegyverzett palesztin biztonságiak hada őrizte a nyugalmat és biztosította a városban élő és a máshonnan érkező keresztények számára a zavartalan ünneplést. Az éjféli misén részt vettek a szentföldi keresztények, vagyis a Palesztin Hatóság területén élő keresztény kisebbség vezetői, az Izraelben élő keresztények képviselői, mintegy háromszáz, a Gázai övezetből érkezett keresztény vendég, és mellettük a diplomáciai testületek tagjai, valamint zarándokok és turisták, akik időben jegyet tudtak szerezni. A kívül rekedt tömeg a Születés Temploma melletti Jászol téren hatalmas kivetítőkön követhette a történéseket. A megfigyelők szerint a korábbi évekhez képest kevesebb külföldi érkezett a városba az ünnepre, inkább a helyiek töltötték meg a teret. Pizzaballa érsek a szentföldi hagyomány szerint Jeruzsálemből indult menete élén a várostól két kilométerre lévő Betlehembe, ahol fúvós és ütőhangszeres cserkészfelvonulás fogadta és kísérte útján.

A The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli újság beszámolója szerint Rula Maaja, a Palesztin Hatóság idegenforgalmi minisztere történelmük legsikeresebb turisztikai éveként értékelte 2019-et. Betlehemben új szállodák, vendéglők, turisztikai látványosságok épültek, és mintegy tizenötezer turista és keresztény zarándok jóvoltából telt ház volt a helyi szállodákban karácsonykor is. Idén a turisták száma a tavalyi közel hárommillióról három és félmillióra nőtt, és egy részük más ciszjordániai városokban, például Jerikóban vagy Rámalláhban szállt meg. "Reméljük, jövőre véget ér a megszállás, és örömmel ünnepelhetjük a karácsonyt, úgy, mint más népek, megszállás nélküli, önálló államunkban" – mondta Betlehem polgármestere.

A Gázai övezetben élő néhány ezer keresztény közül kilencszázan kértek belépési, illetve átutazási engedélyt Izraeltől, hogy karácsonykor részt vehessenek a betlehemi ünnepeken, de csak háromszázan kapták meg közülük a jóváhagyást az izraeli hatóságoktól.

Jézus születésének helyén már a negyedik században fölépítették az első templomot, amely később egy tűzben leégett, és ezért a hatodik században újabb templomot emeltek a helyén. A Születés Templomát az utóbbi években – részben magyar segítséggel – felújították, és ezalatt a bizánci korból származó díszítések, mozaikok is előkerültek. Idén egy, valamikor Betlehemből elküldött ereklye visszakerülése is emelte a karácsony fényét, ugyanis Ferenc pápa visszaküldte Jézus jászlának egy apró fadarabját, amelyet 640-ben ajándékba adtak I. Theodorus pápának, és több, mint ezerháromszáz évig Európában őriztek.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.