Pesti Srácok

A németek belátták: kritikus a migrációs helyzet és helyben kell segíteni a rászoruló menekülteknek

null

Helyben kell segíteni a rászoruló menekülteknek – mondta a német szövetségi kormány nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős minisztere egy hétfői lapinterjúban, elutasítva az ellenzéki Zöldek azon javaslatát, hogy Németország fogadjon be Görögországban tartózkodó több ezer kiskorú menedékkérőt. Közben Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter a Bild című német lapnak hétfőn azt mondta, hogy "kritikus a migrációs helyzet a Nyugat-Balkánon, és a tél beálltával egyre inkább romlik".

Gerd Müller a Passauer Neue Presse című lapnak azt mondta, hogy "a gyerekeknek helyben lehet és kell a legjobban segíteni".

– mondta a bajor Keresztényszociális unió (CSU) politikusa. Hozzátette, hogy érthetetlennek tarja a görög és az európai uniós szervek tehetetlenségét. A menedékkérőket befogadó görögországi táborokban "tarthatatlan és embertelen állapotok uralkodnak". A helyzet az utóbbi hónapokban vált súlyossá, és az Európai Unió "sajnos nem reagált".

PestiSracok facebook image

– mondta a miniszter. Az utóbbi hetekben először a Die Linke (Baloldal) nevű ellenzéki párt, majd az ugyancsak ellenzéki Zöldek követelték, hogy a szövetségi kormány a görögországi táborok súlyos helyzetére tekintettel vegyen át több ezer, felnőtt kísérő nélküli kiskorú menedékkérőt. A követelést legutóbb a Zöldek egyik társelnöke, Robert Habeck ismételte meg egy vasárnapi lapinterjúban, amelyben kiemelte, hogy "az emberiesség parancsa" azt diktálja, hogy a berlini vezetés a lehető leggyorsabban fogadjon be négyezer, Görögországban tartózkodó, felnőtt kísérő nélküli menedékkérő gyermeket. A gyermekek azonnali, feltételek nélküli és egyoldalú – az EU-s partnerekkel folytatandó egyeztetés nélküli – befogadásának gondolatát Gerd Müller mellett a kormányoldal számos további politikusa is elutasította, és az ellenzéki Szabad Demokrata Párt (FDP) részéről is bírálták.

– mondta Linda Teuteberg, az FDP főtitkára. Hasonlóan fogalmazott a szövetségi belügyminisztérium szóvivője, Steve Alter is, aki a hétfői berlini kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta, hogy a tárcavezetőnek, Horst Seehofernek "nem szenteste előtt két nappal jutott eszébe", hogy segíteni kellene a menekülteknek, hanem már régóta ezért dolgozik.

– tette hozzá Ulrike Demmer helyettes kormányszóvivő, kiemelve, hogy Berlin továbbra is a menekültügy tartós és európai uniós szintű rendezését, az "európai megoldást" tartja a legfontosabbnak.

– mondta a helyettes kormányszóvivő. Ugyanakkor Türingia tartomány kormánya, amelyet a Baloldal vezet, valamint a tartományi rangú Berlin kormánya, amelyet a szociáldemokraták (SPD), a Baloldal és a Zöldek koalíciója alkot, hétfőn ismét jelezte, hogy hajlandó befogadni Görögországban tartózkodó kiskorú menedékkérőket. Közben Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter a Bild című német lapnak hétfőn azt mondta: kritikus a migrációs helyzet a Nyugat-Balkánon, és a tél beálltával egyre inkább romlik. A Bild hírportálján közölt összeállítás szerint a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa kiemelte, hogy Németország nem hagyja magára a migráció gondjával az Európai Unió külső határán fekvő országokat.

– mondta Horst Seehofer. A minisztert azzal összefüggésben kérdezték, hogy eljutott a laphoz a tárca egy belső használatra készült jelentése, amely szerint az úgynevezett balkáni migrációs útvonalon egyre több olyan ember tartózkodik, akik azzal a szándékkal érkeztek a térségbe, hogy eljussanak az Európai Unió nyugati részébe és menedékjogot szerezzenek. Görögországban az ilyen személyek részéről az idén december közepéig 69 500 illegális határátlépést regisztráltak, ami meghaladja a tavaly egész évben regisztrált 48 500-at. Azonban az érkezők számának emelkedése nem jár együtt a menedékjogi kérelmek számának emelkedésével, ami azt jelenti, hogy ezek az emberek tovább akarnak menni a balkáni migrációs útvonalon. A térség országaiban 2017-hez és 2018-hoz képest is emelkedett az illegális határátlépések száma – áll a bizalmas jelentésben, amely szerint nagyjából 13 ezer fő igyekszik az EU belseje felé a balkáni migrációs útvonalon. A német belügyminisztérium szervezésében a THW egy 18 szakértőből álló egységet küldött december elején Bosznia-Hercegovinába. A főváros, Szarajevó környékén fekvő Blazujnál építenek egy tábort, a többi között a víz-, és az energiaellátás kiépítésével foglalkoznak. A német kormány 663 ezer euróval (220 millió forint) támogatja a január végéig tartó küldetést – írta a Bild. Ugyancsak december elején a német belügyi tárca szervezésében 55 kamion érkezett Athénba, a többi között 750 meleg takaróval, csaknem 10 ezer matraccal, párnával és paplannal, ötezer tábori ággyal és 30 ezernél is több garnitúra ágyneművel megrakodva. A szállítmány értéke 1,56 millió euró, és a görög szigetekről a szárazföldre átszállított menedékkérők ellátását szolgálja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.