Pesti Srácok

Az értékrend hiánya, értékválság okozhatta a győri késelést

null

Elfojthatta magában a feszültséget H. András Csaba, aki csütörtökön megkéselte az általa vártnál rosszabb jegyet adó tanárnőjét Győrben. A tettest emberölési kísérlet miatt gyanúsították meg és indítványozzák letartóztatását – írja a Magyar Nemzet.

A rendőrségi nyomozás mellett belső vizsgálat indult a Győri Szakképzési Centrumban, ahol szakpszichológusok alkalmazásán és a házirend szigorításán gondolkodnak. Az M1 Híradójában Gede Eszter, a centrum kancellárja azt mondta: végig kell gondolni, hogy milyen szigorításokkal, kontrollal tudják kézben tartani a dolgokat. Ezzel együtt az is nagyon fontos, hogy felhívják a tanárok és a diákok figyelmét arra: ha bármelyik tanulónál problémát észlelnek vagy meggondolatlan kijelentéseket hallanak, azt nem szabad félvállról venni – tette hozzá.

Az iskolában osztályfőnöki órával kezdődött a tegnapi tanítás. Az érintett osztályhoz pszichológusok is érkeztek, utána hazamehettek a diákok.

Mint a lap beszámolt róla, két napja a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos szakgimnázium és szakközépiskola 10. osztályos tanulója, a 17 éves H. András Csaba megkéselte az 51 éves matematika–fizika szakos tanárnőt, aki egyben osztályfőnöke is a támadónak. Az asszonyt több szúrás érte a hátán, az alkarján, amit műteni is kellett; állapota stabil, nincs életveszélyben. Az emberölési kísérlet megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett diák letartóztatását indítványozzák.

PestiSracok facebook image

B.-né N. Mónika csütörtökön egyenletet írt fel a táblára a dupla fizikaórán, amikor H. András Csaba felállt a helyéről és egy svájci bicskával többször hátba szúrta. A tanárnő elájult, támadóját a diáktársai teperték a földre. A hírek szerint az egyébként jó tanuló diák azért támadt tanárnőjére, mert hármast kapott a dolgozatára. Állítólag korábban megmondta, ha rossz jegyet kap, leszúrja a tanárnőt. Túl nagy volt rajta a nyomás és nem bírta tovább – mondta kihallgatóinak H. András.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Végh József kriminálpszichológus szerint a támadó kortársaihoz hasonlóan értékválsággal küzd. Főleg az internetről tájékozódva sorra negatív szituációkkal szembesülnek, ám nincs szilárd értékrendjük, nincsenek pozitív válaszaik a nehézségekre. Azt tudják, hogy például az iskolában fegyelmezettnek kell lenniük, ám ehhez elfojtják magukban a problémák megoldását, sosem engedik ki úgymond a gőzt, telítődnek a negatívumokkal és belerobbannak egy cselekvésbe, esetünkben a késelésbe. A szakember úgy véli, az elkövetőnek van reménye, hogy több bűncselekményt ne kövessen el; ehhez pszichológusi segítségre van szüksége, és főleg arra, hogy szülei mellette maradjanak.

A tanárkéselés után ismét az emberi erőforrások miniszteréhez fordul a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, kérve, hogy a tárca tűzze napirendre a közfeladatot ellátó személyek biztonságának kérdését, a köznevelési államtitkárság pedig külön foglalkozzon a pedagógusokat érő agresszió speciális körülményeivel. A szakszervezet szerint az elmúlt évtizedekben az élet minden területén nőtt az agresszió, és csökkent a közfeladatot ellátó munkavállalók biztonsága. Így van ez a pedagógusok esetében is: mind gyakrabban kerülnek olyan szituációba a tanárok, amelynek kezeléséhez sem nekik, sem az oktatás jelenlegi rendszerének nincs kellő eszköztára, és amelyek több esetben átlépik a ­pedagógiai megoldások kereteit.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.