Pesti Srácok

Dózsa György úti halálos baleset – Cáfolta M. Richárd állításait a műszaki szakértő

null

Legfeljebb fél másodpercig vészfékezett a végzetes ütközés előtt M. Richárd, aki annak a két sofőrnek az egyike, akik 2017 májusában halálos balesetet okoztak Budapesten a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca sarkán – derült ki abból a kiegészítő műszaki szakértői jelentésből, amelyet a történtek miatt indított büntetőper keddi tárgyalásán ismertetett a Fővárosi Törvényszék. A szakértő megállapítása szerint legkevesebb százhuszonöt, legfeljebb száznegyven kilométeres óránkénti sebességgel haladt, amikor észlelte a vészhelyzetet, és korábbi állításai ellenére a vádlott nem gyorsított, hogy kikerülje az ütközést, hanem vészfékezett; ezt a szakember a helyszíni mérései, illetve annak a telefonnal készített videónak a segítségével állapította meg, amelyet M. Richárd készített magáról a tragédia előtt. M. Richárd a keddi tárgyaláson kérelmezte, hogy a Fővárosi Törvényszék szüntesse meg a bűnügyi felügyeletét, amelyet a bíróság az ügyészséggel egyetértve elutasított. Varga Bea bírónő emlékeztetett, hogy M. Richárd ellen jelenleg is másik két, kábítószer birtoklása, illetve hivatali vesztegetés miatt jelenleg is büntetőeljárás van folyamatban, emellett korábban többször is megszegte a bűnügyi felügyelet szabályait. A büntetőper februárban folytatódik a Fővárosi Törvényszéken.

Mint arról korábban beszámoltunk, M. Richárd videót készített magáról a végzetes ütközés előtt: a néhány másodperces filmen M. Richárd oldalról, alulról látható, és a balesetet, illetve az azt követő pillanatokat is megörökítette. A videón látható, hogy M. Richárd jobb karját nem használja a vezetéskor, az viszont nem világos, hogy tartotta a telefont, vagy az rögzítve volt valahol az autóban. A vádlott azzal védekezett a korábbi tárgyaláson, hogy a készülék a pohártartóban volt, és azt is elmondta, hogy azért videózott, mert az autót, amelyet vezetett, a barátnőjének vásárolta, és őt akarta meglepni a kisfilmmel. A kiegészítő szakvéleményt készítő műszaki szakértő elemezte a rövid videó hanghatásait is, és egyebek mellett azok alapján jutott a fenti következtetéseire. Rövid felszólalásában M. Richárd kedden továbbra is kitartott korábbi állítása mellett, amely szerint úgynevezett vészgyorsításba kezdett, hogy ezzel a manőverrel kerülhesse el az ütközést.

A keddi tárgyaláson a védelem újabb indítványokat tett arra, hogy a büntetőperben a bíróság nagyobb súllyal vegye figyelembe az M. Richárd mentális állapotára vonatkozó orvosi jelentéseket, amelyek szerint a vádlott alapvetően olyan impulzív személyiségjegyekkel rendelkezik, amelyek a szokásosnál határozottabb, esetenként erőszakosabb viselkedésre sarkallják, mint egy átlagembert. Ezek közül Varga Bea bírónő többet már korábban elfogadott a bizonyítás részeként, több keddi javaslatról kedden viszont azt mondta, hogy azok ismertetése nem jelentene újdonságot a bizonyításban.

M. Richárd kedden a műszaki szakértő véleménye ellenére kitartott korábbi állítása mellett, amely szerint rutinos sofőrként úgynevezett vészgyorsításba kezdett. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
PestiSracok facebook image

A Fővárosi Törvényszék korábban meghallgatta azt a pszichológus szakértőt, aki M. Richárdot megvizsgálta a nyomozáskor; a szakember megállapítása szerint a vádlott szocializációja következtében kialakult személyiségszerkezete nem tette őt alkalmassá a közúti vezetésre, és nem volt az a baleset idején sem. A szakértő arra jutott, hogy M. Richárd impulzív, indulatai által vezérelt, egoista, a szabályokat inkább be nem tartó, a rizikót kereső ember, akit a vele szemben alkalmazott büntetések sem tartanak vissza a kockázatok vállalásától. A védelem akkor azt tudakolta a szakértőtől, hogy ha a terhelt huszonöt éve vezet, akkor eddig miért nem derült ki az alkalmatlansága. A szakember arra emlékeztette a védőt, hogy M. Richárd a vizsgált baleset idején sem rendelkezett jogosítvánnyal, mert azt szabálytalanságai miatt bevonták tőle a hatóságok. A szakértő szerint a vádlott megállapított személyiségét alátámasztja az M. Richárd elleni másik vádpont is, amikor társával leszorítottak, majd bántalmaztak egy kerékpárost Budapest belvárosában, mert a sértett hozzáért a luxusautójukhoz.

M. Richárd szerette volna, ha megszüntetik a bűnügyi felügyeletét, de a bíróság ezt az ügyészséggel egyetértve elutasította. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A bíróság kedden ismertette a tragédia szemtanúinak meghallgatási jegyzőkönyveit is; azok közül, akik látták a balesetet, többen arról számoltak be, hogy az M. Richárd által vezetett Mercedes őrült sebességgel hajtott be a kereszteződésbe; volt, aki látta a levegőbe felemelkedni a karambolban érintett másik autót is. A tanúk közül többen megsérültek; volt olyan, aki ugyan távolabb volt a helyszíntől, de a hatalmas ütközés miatt szétrobbanó üvegszilánkok miatt kellett kórházban ellátni. A védelem a tárgyaláson újabb elmeszakértői vélemények beszerzését tartotta szükségesnek, amelyekről a törvényszék később dönt. M. Richárd a tárgyaláson kérelmezte, hogy a Fővárosi Törvényszék szüntesse meg a bűnügyi felügyeletét, amelyet a bíróság az ügyészséggel egyetértve elutasított. Varga Bea bírónő emlékeztetett, hogy M. Richárd ellen jelenleg is másik két, kábítószer birtoklása, illetve hivatali vesztegetés miatt jelenleg is büntetőeljárás van folyamatban, emellett korábban többször is megszegte a bűnügyi felügyelet szabályait. A Fővárosi Törvényszék a keddi tárgyalást elnapolta; a büntetőper februárban folytatódik.

Fotók: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.