Pesti Srácok

Dull Szabolcs lett az Index főszerkesztője

null

Szerdától Dull Szabolcs az Index.hu új főszerkesztője; a leköszönő Tóth-Szenesi Attila a lap vezető szerkesztőjeként folytatja. Dull Szabolcs 2014 óta dolgozik az Indexben. A politikarovat munkatársaként kezdett szerkesztő-újságíróként, elsősorban pártokról és politikai történesekről írt. 2019-ben az európai parlamenti választások után a sportrovat vezetőjeként folytatta, most pedig főszerkesztőnek nevezte ki Pusztay András vezérigazgató és Bodolai László, az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke – írta a vezetőváltásról a portál.

Dull Szabolcs az Index előtt 2011 és 2014 között az Origo Hírek rovatának újságírójaként is politikai, parlamenti témákról írt. Azelőtt, 2008-tól 2011-ig a Kossuth Rádió Krónika című hírműsorának riportere volt, illetve a Figyelőben és a Manager magazinban is publikált cikkeket. 2008-ban az ELTE-n végzett francia és kommunikáció szakon. Jelenleg az ELTE ÁJK-n hallgat jogot, az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékén pedig újságírást tanít. Dull Szabolcs terve az, hogy az eddigi indexes hagyományok szellemében vezeti tovább az újságot.

– fogalmazta meg krédóját Dull. Az új főszerkesztővel továbbra is biztosítható lesz az Index függetlensége, az újság megőrzi majd a társadalomban betöltött fontos szerepét és piacvezető pozícióját – mondta a kinevezésről Bodolai László elnök. A leköszönő főszerkesztő, Tóth-Szenesi Attila 2017 júniusa óta állt a hírportál élén.

PestiSracok facebook image

Forrás, fotó: Index

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.