Pesti Srácok

Elmeorvosi vizsgálat vár a győri késelő diákra

Elmeorvosi vizsgálat vár a győri késelő diákra

Amíg nem készül el az elmeorvosi, pszichiáteri és pszichológusi vizsgálat, a nyomozók sem tudhatják, hogy H. András ügye a büntetőjogi vagy az egészségügyi kategóriába tartozik-e – ezt annak a diáknak az ügyvédje mondta a Magyar Nemzetnek, aki a múlt héten megszúrta tanárát egy győri középiskolában, miután az oktató hármast adott a tanuló dolgozatára.

Az elkövető osztálytársai korábban azt mesélték, hogy H. András már az óra elején azt hajtogatta, hogy ha hármast kap, akkor leszúrja a tanárt, amit végül meg is tett. Szemtanúk beszámolója szerint a támadó diákot az egyik osztálytársa rángatta le a megszúrt tanárról, majd a rendőröket a tanári székben ülve várta, miközben azt ismételgette: "ebből majd tanulni fog". A Magyar Nemzetnek azonban mást mondott a fiú ügyvédje, aki szerint védence nem tudja felidézni pontosan, mi történt, és most szomorú, zárkózott. Az ügyvéd állítása szerint a fiú a késelés előtti héten jelezte szüleinek, hogy a fokozott elvárások, az iskolai stressz miatt hasmenése és állandó gyomorfájdalma van. A szülők be is jelentkeztek vele pszichológushoz, aki erre a hétre adott időpontot. Az ügyvéd legutóbb hétfőn volt bent a győri büntetés-végrehajtási intézetben őrzött ügyfelénél, akit egy három négyzetméteres, kétszemélyes cellában őriznek – kamerákkal is. A Magyar Nemzet azt is írja, hogy a megsebesített tanárnő – aki súlyos sérüléseket szenvedett –, e héten talán elhagyhatja a kórházat, hogy otthon folytatódjon a gyógykezelése. A tanárnő H. András őt meglátogató apjának azt mondta: kész megbocsátani a rá támadó fiának.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: HBE/Kisalföld

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.