Pesti Srácok

Fejbe lőtte magát a csehországi lövöldöző

null

Hat embert megölt és hármat megsebesített egy férfi kedd reggel az észak-morvaországi Ostrava egyik kórházában; az elkövető magával is végzett. Az öngyilkosságot már a hatóságok is megerősítették. Az elkövető egy 42 éves férfi, aki autóval menekült a helyszínről. Hajsza indult utána földön és levegőben. Amikor az egyik rendőrségi helikopter megtalálta az autóját, fejbe lőtte magát.

A vérengzés a nagy morva iparváros 1200 fekvőhelyes egyetemi kórházában történt. Jirí Havrlant kórházigazgató azt mondta, hogy a támadó negyed nyolc körül nyitott tüzet a kórház traumatológiai osztályának várótermében. Négy áldozat a helyszínen meghalt, ketten pedig műtét közben haltak bele sebesüléseikbe. Az igazgató szerint a halálos áldozatok közül négy férfi és két nő. A három sebesült közül kettőnek az állapota súlyos, de nem életveszélyes. Andrej Babis kormányfő "nagy tragédiának" nevezte a történteket, lemondta hivatalos programját és a belügyminiszter után ő is elindult a helyszínre.

– mondta a kormányfő.

PestiSracok facebook image

A tettes indítékairól egyelőre nem tudni semmi kézzelfoghatót. Nem hivatalos információk szerint személyes okok állhatnak a lövöldözés mögött. Egy helyi lakos azt mondta, hogy az elkövetőt korábban a kórházban kezelték, de úgy érezte, hogy nem foglalkoztak vele kellőképpen.

Jan Hamácek belügyminiszter szerint a rendőrség különleges egységei, köztük gyorsreagálású osztagok kommandósai perceken belül megérkeztek a helyszínre, és három rendőrségi helikopter is részt vett a támadó utáni hajszában a városban. Az elkövetőt mintegy háromórás kutatás után megtalálták.

– közölte Tomás Kuzel, az ostravai regionális rendőrség parancsnoka.

– tette hozzá.

A rendőrség eredetileg egy 180 centiméter magas, piros kabátos férfit keresett, akit a tettesnek véltek. A sajtó közzétette a feltételezett támadó fényképét is, de kiderült, hogy az illető nem a tettes, hanem csupán egy szemtanú. Mintegy két órával a lövöldözés után a rendőrség újabb fényképet tett közzé, amelyen már valóban a lövöldöző férfi volt látható, aki autóval menekült el a kórházból. A rendőrség közzétette a gépkocsi rendszámát is. A vérengzés után a rendőrség lezárta a kórházat és a közelben lévő egyetemet is. Az intézményben keddre felfüggesztették az oktatást.

Csehországban négy éve, 2015 februárjában történt hasonló vérengzés. Akkor egy férfi a dél-morvaországi Uhersky Brod egyik vendéglőjében lövöldözött. Nyolc férfi és egy nő meghalt, a kilencedik halálos áldozat pedig maga a támadó volt, aki végzett magával is.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/EPA

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.