Pesti Srácok

Kásler Miklós bejelentette: ötvenhárom állami kórház szülészetét fejlesztik

Kásler Miklós bejelentette: ötvenhárom állami kórház szülészetét fejlesztik

Ötvenhárom közfinanszírozott egészségügyi intézmény szülészetét fejlesztik 3,3 milliárd forintból – jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön, Budapesten.

Kásler Miklós a család folytonosságának fontosságát hangsúlyozva azt mondta: az emberi élet értelme a gyermek, hiszen bennük élünk tovább, ahogy nemzetünk, kultúránk, tradícióink, történelmünk is. Kásler Miklós kiemelte: a kellemes, családias körülmények között lezajlott szülés motivációt ad a további gyermekek vállalásához, elősegíti az anya és gyermek közötti korai kötődés kialakulását, továbbá segít biztosítani a kisgyermek életkezdetének legoptimálisabb feltételeit.

A kormány összesen 10 milliárd forintot fordít család- és bababarát szülészetek kialakítására. Első körben – 6,4 milliárd forintból – 44 kórházat fejlesztettek. A mostani második pályázati körben 10 fővárosi és 43 vidéki kórház infrastrukturális fejlesztéseit, illetve eszközbeszerzéseit finanszírozzák állami forrásból. Szólt arról, hogy a pályázat egyetlen feltétele volt, hogy a fejlesztéseket össze kell kötni képzésekkel is. Az anya- és bababarát szülészeti ellátással kapcsolatos graduális és posztgraduális képzési rendszer fejlesztésére 100 millió forintot különítettek el – közölte a miniszter. A háttéranyagban hangsúlyozzák: a családbarát szülészet koncepció keretében a kabinet összesen 10 milliárd forintot fordít a magyarországi szülészeti infrastruktúra fejlesztésére és szakemberek továbbképzésére. Az első ütemben 44 kórház 6,4 milliárd forint támogatásban részesült. Ebből többek között szülészeti osztályokat, szülőszobákat, kórtermeket újítottak fel, komfortosabb, egyágyas szülőszobákat alakítottak ki. A most megvalósuló második ütem céljai a szülészeti ellátás elméletének és gyakorlatának megváltoztatása; képzések, belföldi és külföldi tapasztalatcsere, módszertani fejlesztések támogatása; a várandósfelkészítés megerősítése; továbbá az anyatejgyűjtő állomások fejlesztése; és a szülés körüli időszak pszichés megerősítése. A második ütemben 53 intézmény 73 pályázatot nyújtott be, ugyanis egy kórház több osztálya is pályázhatott.

Forrás: MTI; Vezető kép: babaszoba.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.